A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Berki: "Van egy szint, amitől nem adom alább"


Berki Krisztián jogosítvány bevonása után most a Bentley helyett kerékpárral közlekedik, bár abból is milliós értékű darabot választott – írja a Blikk.hu.


Berki Krisztián hamar feltalálta magát jogosítványa bevonása után, ugyanis máris meglelte a módját, miként közlekedjen a városban.

A celeb legalább két évig nem ülhet volán mögé, miután a rendőrség 2018-ban okozott balesete miatt elvette tőle vezetői engedélyét, az egykori műsorvezető ezért jelenleg két keréken szeli a utakat.

Az Alkotás utcában bicikliző Berkit a Bors kapta lencsevégre, ahogy egy üzletből kilépve meglehetősen extrém kerékpárjára pattant. Az első ránézésre is különleges járgány áráról a lap egy szakértőt is megkérdezett, aki arról beszélt:

ezt a modell pontosan a Berkihez hasonló, öltönyös üzletembereknek való, hiszen kialakítása miatt véletlenül sem lesz koszos vagy foltos a rajta tekerő személy. De nem csak emiatt kell mélyen a zsebébe nyúlnia annak, aki ilyet vásárolna.

A biciklibolt tulajdonos úgy nyilatkozott:

Ez egy olasz piacvezető cég gyártmánya, a Bianchi E-Omniat, ebből is a T TYPE típusú kerékpárról van szó, egy új fejlesztés, ami még csak pár hónapja érhető el Magyarországon. Különleges darab, ami a városi közlekedés csúcsát jelenti jelenleg is. A bicikli értéke csaknem eléri a kétmillió forintot, de a sok extra kiegészítővel a határ a csillagos ég is lehet

Berki Krisztián sem tagadta, hogy a bicikli borsos árú darab:

Sosem olcsó kategóriás járműveket vezettem, mindig fontos volt számomra a biztonság. Van egy szint, amitől nem adom alább. Mindig gyorsabb voltam, mint az élet, és gyorsabb vagyok, mint a gyalogosok, ezután is az leszek. Engem megállítani nem lehet, csinálom a dolgomat, mint ahogy eddig. Ha már az élet így hozta, és átélhettem a biciklizés előnyeit, keresem az elektromos babakocsit a születendő kislányomnak

- mondta a lapnak az egykori focista.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések