Hirdessen itt

Az Újvidéki Egyetem díszdoktorává avatták Kásler Miklóst


A díszdoktori kinevezésekben az az igazán felemelő, hogy az embert a saját kollégái találják kitüntetésre méltónak, ezért rendkívül megtisztelő ez az elismerés – hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn, Újvidéken, ahol az Újvidéki Egyetem díszdoktorává avatták.


Elmondta, hogy mindig az a célja, hogy a legjobbat nyújtsa; a legkisebb lehetőségek között is igyekszik megtalálni a legjobb megoldásokat.

A tevékenység maga a legjobb motiváció

– húzta alá. Közölte: nem tartja politikai döntésnek a kinevezését, nem a mostani jó magyar–szerb kapcsolatok állnak ennek hátterében, hanem kizárólag a szakma ismerte el a tevékenységét. Kásler Miklós a kitüntetése után a sajtónak elmondta: elég jól ismeri a Vajdaságot, hiszen mindig is érdekelte a történelem és az irodalom, amelyekből a térség számos kiváló embert adott Magyarországnak.

Az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kara kiemelt tudományos munkásságáért terjesztette fel Kásler Miklóst a díszdoktori címre. Az egyetem szenátusa egyhangúlag támogatta a kinevezését – hangzott el az újvidéki ünnepségen. Az újonnan kinevezett díszdoktor méltatásában kiemelték, hogy Kásler Miklós jelentős orvosi és tudományos múlttal rendelkezik, az Újvidéki Egyetem tudományos és akadémiai közössége ezért büszke lehet új tagjára.

Forrás: MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések