A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A világelső Djokovics véget vetett Fucsovics wimbledoni menetelésének


Nem jött össze az újabb hatalmas bravúr Fucsovics Mártonnak Wimbledonban, miután a legjobb 8 között három szettben vereséget szenvedett a világelső Novak Djokovicstól.

Fucsovics Márton már azzal is pályafutása legjobb eredményét érte el, hogy bejutott a 2021-es wimbledoni tenisztorna negyeddöntőjébe, hiszen még sosem léphetett pályára Grand Slam-tornán a legjobb nyolc között. Ráadásul a nyolcaddöntőben mumusát, a világranglistán hetedik helyezett orosz Andrej Rubljovot győzte le, akitől idén négyszer is kikapott.

Nehezebb ellenfelet nem is kaphatott volna, hiszen a világelső Novak Djokovics várt rá, aki hatalmas lendülettel kezdte a mérkőzést. Az első adogatását ugyan még döcögősen hozta, utána viszont jött a henger, és 5:0-s vezetésre tett szert. Fucsovics azonban nem adta fel, két szettlabdát is hárított a következő gémben, sőt egymás után öt pontot nyert meg. 5:1-nél újabb kettő játszmalabdát bekkelt ki és a brék is összejött, majd a következő játékot is hozta. Djokovics azonban nem remegett meg, a hatodik labdáját beütötte, amivel megnyerte az első szettet.


 
A második felvonás jóval kiegyenlítettebb volt az elsőnél, a játékosok felváltva hozták az adogatásaikat, hol szoros csatában, bréklabdát hárítva, hol semmire. Fucsovics 4:3-ra vezetett, ekkor viszont a világelső először pontot sem engedett adogatóként, majd fogadóként is remekelt, övé volt az első brék ebben a szettben. Ráadásul a lehető legrosszabbkor, ugyanis így már ő szerválhatott a szettért, amit ezúttal sokkal hatékonyabban zárt le.

A harmadik játszma ismét a szerb klasszis eredményes fogadójátékával indult, a nyíregyházi játékos viszont rögtön válaszolhatott volna egy brékkel, de négy lehetőségéből eggyel sem tudott élni. 3:2-nél ismét eltüntethette volna a brékhátrányát, de Djokovics hárított. A magyar teniszező persze nem adta magát könnyen, de 5:4-nál Djokovics magabiztosan hozta az adogatójátékát, és egy ászértékű adogatással lezárta a meccset.

Végeredmény, Wimledon, férfi egyes, negyeddöntő:

Novak Djokovics (szerb, 1.)–Fucsovics Márton (magyar) 6:3, 6:4, 6:4

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések