A Vatya-kultúra társadalmi különbségeibe, valamint egy előkelő nő és ikermagzatai tragikus sorsába enged bepillantást egy új tanulmány, amely egy olasz-magyar kutatócsoport kutatásait foglalja össze.

A kutatók az egyik legnagyobb magyarországi középső bronzkori temetőben feltárt leleteket vizsgálták. 29 bronzkori ember biorégészeti elemzését végezték el, legfrissebb eredményeik a PLOS One című tudományos folyóiratban jelentek meg - közölte az ELTE az MTI-vel.

A Szigetszentmiklós-Ürgehegyen feltárt temetkezési hely a korai és középső bronzkorban virágzó Vatya-kultúrához tartozott. A kutatók 26 hamvasztásos és 3 csontvázas temetkezésből előkerült maradványt vizsgáltak. Az eredmények a Kr. e. 2150 és 1500 között oda temetkező, a vatyai kultúrához köthető közösség társadalmi különbségeiről, valamint az egyének életének és halálának körülményeiről szolgáltak értékes adatokkal - írják.

A 241. urnasírban előkerült csontok egy 25-35 éves nő tragikus életútjára derítettek fényt. A nő magas társadalmi státusára utal arany hajfonat-karikája és bronz nyakperece. A szülés előtt vagy közben elhunyt nővel együtt temették el 7-8 hónapos iker magzatait.

A hazai bronzkori emlékanyagban elsőként publikáltak olyan komplex stronciumizotópos és embertani vizsgálatokat, amelyek hamvasztásos sírokból származó csontmaradványokon készültek - hangsúlyozták.

A kutatás nemzetközi együttműködéssel valósult meg, amelyben Claudio Cavazzuti (Department of History and Cultures, University of Bologna; University of Durham), Vicze Magdolna (Magyar Nemzeti Múzeum), Hajdu Tamás (ELTE Embertani Tanszék; Magyar Természettudományi Múzeum), Federico Lugli (Department of Cultural Heritage, University of Bologna; Department of Chemical and Geological Sciences, University of Modena and Reggio Emilia), Alessandra Sperdutti (Museo delle Civiltá, Rome; University of Napoli "L'Orientale"), Horváth Anikó, Major István, Molnár Mihály és Palcsu László (ICER Centre, Institute for Nuclear Research, Atomki, Debrecen), továbbá Kiss Viktória (ELKH BTK Régészeti Intézet) vettek részt.

A Vatya-kultúra a Kr. előtti 2000 és 1500 közötti, nagyjából 500 évet felölelő periódus a Kárpát-medence történelmében. A pásztorkodó és földművelő népessége főként a Duna-Tisza közén, illetve a Duna jobb parti sávjában, nagyjából a mai Bács-Kiskun, Pest és Fejér megye területén élt.

Kada Elek Kecskemét egykori polgármestere, a helyi múzeum akkori igazgatója 1905-ben tárta fel Újlengyel határában, Vatyapusztán a korszak egyik jelentős temetőjét. A magyarországi bronzkor kutatásában ez lett a kultúra névadó lelőhelye.

Vatya-kultúrára jellemzőek az erődített földvárak és a hosszan használt úgynevezett településdombok. Ezek vagy településeket védtek vagy a dunai átkelőhelyeket tartották ellenőrzésük alatt.