Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Sokkoló fejlemény, Terézvárosban bujkált a Kanadában gyilkoló szerelmespár


Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon szombat este - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon.


A kanadai rendőrök gyanúja szerint egy 28 éves szlovákiai születésű kanadai állampolgár és 26 éves kanadai barátnője február végén a kanadai Hamiltonban megölt egy 39 éves férfit, valamint több lövéssel életveszélyesen megsebesítette az ő 26 éves barátnőjét.

A páros – Oliver K. és Lucy L. – a bűntettet követően elmenekült, hónapok óta illegalitásban élt.

A kanadai hatóságok feltételezték, hogy mindkét szökevény elhagyta Kanadát és Európában próbál elrejtőzni, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük, valamint sajtófelhívást is közzétettek.

A körözöttek menekülésének a KR NNI vetett véget. Együttműködve a kanadai és több európai rendőrséggel, hosszas hajsza után a magyar rendőrök azonosították a szökevények feltételezhető rejtőzködési helyét. Szombat este Budapest VI. kerületében, az utcán elfogták mindkét embert.

Oliver K.-t és Lucy L.-t őrizetbe vették, kiadatásukról később döntenek – olvasható a közleményben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések