Hirdessen itt

Nyavajognak a senkiháziak: "kivéreztetéses" 8,7 milliárd forintot biztosít a kormány fővárosi utak felújítására


Karácsony Gergely keresztbe tesz a fideszes önkormányzatoknak az útfelújítások tekintetében– mondta el Láng Zsolt.


Gulyás Gergely azt mondta: természetesnek tartják, hogy Budapest fejlesztéséhez a kormánynak is hozzá kell járulnia, függetlenül a főváros vezetésének politikai irányzatától, ezért évről évre jelentős forrást ad útfelújításokra. Hozzátette: bár a főváros korábban jelentős pénzt szánt rá,

Karácsony Gergely főpolgármester politikai alapon kihúzta a listáról vagy támogatásra sem méltatta az ellenzéki vezetésű XVI., XVII. és XXI. kerület útjainak felújítását,


és volt több olyan kerület is, ahol a főváros eleve nem támogatott egyes útfelújításokat, így ezek a városrészek kormányzati segítségre szorulnak. Ezt biztosítja a kedden megjelent kormányhatározat, amely 8,7 milliárd forintot ad a X., a XVI., a XVII., a XX., a XXI. és a XXII. kerület számára útépítésre, felújításra, szilárd burkolattal ellátásra.

Karácsony a színfalak mögött megtosztó politikát visz

Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője kijelentette: miközben

Karácsony Gergely az ország egyesítéséről beszél, azon dolgozik, hogy „háborús állapotokat szítson” Budapest és a vidék, a főváros és a kerületek, az ellenzéki vezetésű önkormányzatok és a kormány között.


A főpolgármester visszaélt a veszélyhelyzeti jogalkotással, amikor egy tollvonással kihúzott három fideszes vezetésű kerületet az útfelújításból és más kerületekben is csökkentette a megítélt támogatás összegét – mondta. Hozzátette: ebben a helyzetben a kormánytól kértek segítséget, amely az eredetileg a költségvetésben biztosított 5 milliárd forinton túl még 8,7 milliárd forintot biztosít fővárosi útfelújításokra.

Budapest útjait is a kormány újítja fel

Szatmáry Kristóf, a kerület fideszes országgyűlési képviselője, a budapesti útfelújítási program miniszteri biztosa azt mondta: a fővárosiak szerint nagyon fontos a közlekedés és az utak állapotának javítása. Emlékeztetett: nemrég számoltak be arról, hogy a budapesti útépítési program keretében csaknem 350 út újult meg az elmúlt három évben és 20 milliárd forint kormányzati támogatással, és pártállástól függetlenül minden pályázó önkormányzat támogatásban részesült.    

A XVI. kerületet méltánytalan döntés érte, amikor elvonták az útfelújítási forrást, de ezt helyretette a kedden megjelent kormányrendelet, amellyel visszaadta a kormány az elvont forrást az érintett önkormányzatoknak – közölte. Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester a Magtár utcában tartott sajtótájékoztatón elmondta, bár a főváros kérésére még kerékpárutat is terveztek, a főpolgármester mégis elvonta a tervezett forrást.

Karácsony Gergely keresztbe tesz a fideszes önkormányzatoknak

 Arra kérte Karácsony Gergelyt, ha nem akar segíteni, akkor ne gátolja a felújítást,

adja ki a tulajdonosi hozzájárulást és a fakivágási engedélyt, hogy mihamarabb hozzákezdhessenek a munkához. Horváth Tamás (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzat már megterveztette a Rákoskeresztúr központját elkerülő utat, amikor egy tollvonással kihúzták azt.    

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), a XXI. kerület polgármestere emlékeztetett, a kerület hosszabb ideje önerőből, majd a kormány támogatásával folyamatosan újítja fel a kerületi utakat. Amikor a főpolgármester úgy döntött, a fideszes vezetésű Csepelt is kiveszi az úthálózat-fejlesztésből, akkor ezzel nem az önkormányzatot, hanem a csepeli embereket büntette meg.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések