Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nem jól sült el a parkolás, baleset lett belőle


Az egyik sofőr 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.


Egy fegyverneki lakos közlekedett autóval június 3-án 18 óra 40 perc körül Szolnok belterületén. Mint azt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, egy ház előtt kiépített parkolóba balra nagy ívben akart bekanyarodni, de nem biztosított elsőbbséget egy vele szemből érkező autónak és összeütköztek.

A baleset következtében az egyik sofőr az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A megye rendőrei az elmúlt napon három ittas járművezetővel szemben intézkedtek és három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések