A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kudarcot vallott Észak-Korea ötéves gazdasági terve


Kim Dzsong Un észak-koreai vezető februárban még arra szólította fel a kormányzó munkáspártot, hogy alaposan hajtsa végre a kitűzött ötéves gazdasági tervet, most viszont bevallotta: a tervek megvalósítására irányuló erőfeszítés sorozatosan kudarcot vallott, mivel több akadállyal is szembe kellett nézniük.


Az észak-koreai vezető kiemelte: az egyik ilyen akadály az élelmiszer-ellátás.

Az emberek élelmezési helyzete most feszültebbé vált, mivel a mezőgazdasági szektor a tavalyi tájfun okozta károk miatt nem teljesítette gabonatermelési tervét


– vallotta be Kim Dzsong Un.

A Channel News Asia hírügynökség szerint az észak-koreai vezető kedden a kormányzó munkáspárt központi bizottságának plenáris ülésén beszélt a gazdasági gondok megoldására irányuló főbb kérdésekről. A tudósítás szerint Kim Dzsong Un úgy fogalmazott: az ország gazdasága javult ebben az évben, az összes ipari termelés 25 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, viszont intézkedéseket kell tenni a koronavírus-járvány és a tavalyi tájfunok okozta „feszült” élelmiszerhelyzet kezelésére.

Egy márciusi ENSZ-szakértői jelentésből az derül ki, hogy a koronavírus-járvány miatt többen éhen haltak az országban. Egy korábbi jelentésben pedig az áll, hogy a járvány előtt az észak-koreaiak több mint negyven százalékának nem volt elérhető a biztonságos élelmiszer-ellátás.

Észak-Koreával foglalkozó cikkünkben írtunk arról, hogy tavaly Phenjan megijedt a koronavírus-járványtól, mivel az egészségügyi rendszerük szinte a nullával egyenlő. Kim Dzsong Un akkor a vírus terjedésének megakadályozására Kína és Oroszország felé is lezárta a határokat. Az észak-koreai vezető korábban kijelentette: ragaszkodik ahhoz, hogy egyetlen észak-koreai se fertőződjön meg a koronavírussal. Kim Dzsong Un szélsőséges intézkedéseket tett a járvány elrejtése érdekében, a The Mirror napilapot Tim Peters aktivista például arról tájékoztatta, hogy Észak-Koreában a koronavírus fertőzöttjeit titkos táborokba záratták, ahol a kétségbeesett betegeket megfelelő orvosi ellátás nélkül hagyták magukra.

A szigetországon tavaly nyáron söpört végig a tájfun, olyan árvizeket okozva, amelyek otthonok ezreit és mezőgazdasági területeket tettek használhatatlanná. A természeti csapások sorozata és a koronavírus-járvány mellett a szigetországot szigorú nemzetközi szankciók is sújtják atomfegyverprogramja miatt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések