Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ingyen wifi, LED-es közvilágítás, kamerák: minden városrész számít Derecskén


A derecskei önkormányzat arra törekszik, hogy mindenhová egyformán jusson fejlesztés.


Sok helyen égető probléma a lakosság körében, hogy bár egy település összességében fejlődik, annak bizonyos részeire egyáltalán nem jutnak el a pályázatok, ezáltal pedig akár egy városon belül is hatalmas szociális különbségek alakulhatnak ki, csupán pár utcányira egymástól. A derecskei önkormányzat igyekszik ezt elkerülni azzal, hogy módfelett odafigyelnek arra, hogy egyformán fejlődjenek a város különböző részei. Ennek jelenlegi lépése, hogy az egész településen korszerűsítik a közvilágítást. – A közvilágítási programban LED-esre cseréljük a lámpáinkat, várhatóan ez még ebben az évben megvalósulhat majd – mondta lapunknak Bordán Szabolcs, Derecske polgármestere.

Ingyenes wifi és kiállítás

A hátrányosabb városrészek rehabilitációjára szintén nagy hangsúlyt fektetnek, ennek érdekében az elmúlt időszakban két felzárkóztatást elősegítő pályázat is zajlott a településen, amelyek most zárulnak. – A jelenleg záródó hároméves, 50 millió forint költségvetésű projekt 2018-ban indult. Ennek célja Derecske északnyugati városrészének, az Ürgésnek a felzárkóztatása volt – tájékoztatott a polgármester, hozzáfűzve: a programban ingyenes wifit biztosítottak az ott lakók részére, valamint az önkormányzat kezelésében lévő területen közösségi kertet alakítottak ki, s azt az ott élő családok művelik.

– Nyolc kisebb, illetve négy nagyobb rendezvény valósult meg a program ideje alatt, ezenfelül pedig egy időszakos roma kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők – osztotta meg a részleteket. Mint elmondta, az előzőek mellett a szociális munkások egyéni fejlesztési terveket készítettek a városrész lakóival a meglévő problémák feltérképezésére. – A Derecske Városi Jóléti Szolgálat Alapítvány egy dokumentumfilmben fogja bemutatni a program eredményeit – tájékoztatott a polgármester. Mint megtudtuk, egy másik nyertes pályázat 120 milliós keretösszegéből városfejlesztésre is jutott, ebből az „Ürgésnek” nevezett városrész korszerűsítését célozták meg. Négy önkormányzati tulajdonú ingatlanban hat lakást újítottak fel, a Szív utca aszfaltburkolatot kapott, a városrészben térfigyelő kamerarendszert alakítottak ki, valamint felépítettek egy szolgálati lakást is, mely a kibővített akcióterületen kapott helyet.

Kisderecske is „tervben”

– Minden településrész nagyon fontos számunkra Derecskén, nem teszünk különbséget ezek között. Ennek érdekében a következő időszakban is szeretnénk megragadni a hasonló pályázati lehetőségeket. Jelenleg tervben van Kisderecske városrész fejlesztése is, s útépítésre szintén lenne igény – hangsúlyozta Bordán Szabolcs. Hozzátette, már az eddigi programok megvalósításakor is látszott, hogy nagy az érdeklődés a lakosság részéről a fejlesztések iránt.

Új fejezetet hozott az autópálya a város életében

Az M35-ös autópálya érkezésével új fejezet kezdődött az addig nehezebben elérhető Derecske életében. A pálya meglétével immár elérhető közelségbe kerülnek a környező nagyobb városok is, lehetővé téve a napi ingázást a lakosoknak. Éppen ezért az önkormányzat az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet a város gazdasági fejlesztésére, így támogatják a vállalkozásokat is, legyen szó helyiről vagy betelepülőről.

„A helyi vállalkozások támogatása nagyon fontos számunkra, de emellett az egyre gyakrabban jelentkező betelepülőket is örömmel fogadjuk, és őket is segítjük”

– fogalmazott Bordán Szabolcs polgármester, hangsúlyozva: örülnek minden új munkahelynek, amelyek az újabb és újabb beruházásokkal érkeznek a településre.

– Pár hónapon belül indul majd egy beruházás Derecskén egy élelmiszeripari cég jóvoltából, amely ötven ember számára biztosít majd megélhetést a településen. Célunk, hogy Derecske gazdasági fejlődését minél inkább elősegítsük, s ezáltal minél több vállalat gondoljon minket vonzó célpontnak és települjön ki hozzánk. Fontos számunkra, hogy magas legyen a város lakosságának foglalkoztatottsága, és minél szélesebb szolgáltató szektorral rendelkezzünk – emelte ki a polgármester.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések