Hirdessen itt

Donáth extázisban van: Az Európai Bizottság felléphet a kormánnyal szemben


A momentumos hazaáruló már nagyon várja, hogy megbüntessék Magyarországot.


„Egyértelmű, hogy a Fidesznek arra kellett az embertelen, a kamaszokat veszélyeztető melegellenes propagandatörvény, hogy elterelje a figyelmet azokról a botrányos és korrupt döntésekről, amik az elmúlt hetekben és hónapokban születtek. Ahogy küzdünk az elfogadásért, emberségért, és a magyar LMBTQI közösségért, úgy ki kell állnunk az igazság mellett is, mert nem felejthetjük el azokat a bűnöket, amit leplezni próbálnak.

Nem olyan régen a magyar kormány egy tollvonással fideszes alapítványoknak adta Magyarország vagyonának egy részét. Magánvagyont csináltak a közvagyonból, strómanok kezébe adtak több ezer milliárd forintnyi értéket, és a magyar felsőoktatás egy nagy szeletét is.

Nekünk azonban meg kell védeni a magyar emberek vagyonát, a köz vagyonát. Ezért Hadházy Ákossal közösen az Európai Bizottsághoz fordultunk. És mivel EU-s pénzek is kerülnek az alapítványokhoz, az Európai Bizottság felléphet a kormánnyal szemben, elindíthatja a jogállamisági mechanizmust.

Az EU segít, de ne felejtsük el, hogy nekünk, magyaroknak kell megharcolnunk a demokráciánkért. Azért dolgozom, hogy 2022-ben kormányt válthassunk, és minél hamarabb egy nyugati Magyarországon élhessünk. Egy olyan országban, ahol az EU-s forrásokat arra költik, amikre szánták: iskolákra, kórházakra és munkahelyekre.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések