Hirdessen itt

Beomlott egy épülő iskola Belgiumban, öten meghaltak


Összeomlott egy épülőfélben lévő iskola a belgiumi Antwerpenben; a balesetben öt építőmunkás életét vesztette, legalább három másik súlyosan megsérült – adta hírül a belgiumi BELGA nevű hírügynökség.


A baleset még péntek délután történt a kikötővárosban; a tűzoltók szombat estére végeztek a romok átvizsgálásával, ekkor véglegesítették az áldozatok számát. E szerint öt munkás halt meg, három másikat az intenzív osztályon ápolnak. Hat építőmunkás könnyebb sérüléseket szenvedett. Az áldozatok román, portugál és ukrán állampolgárok.

Szombat délután a helyszínen tájékozódott a történtekről Fülöp belga király is. Az építő cég közölte, hogy alapos vizsgálat fogja feltárni a súlyos baleset okát, amely egyelőre nem ismert. Az összedőlt épület egy általános iskola lett volna, amelyben szeptemberben már szerették volna megkezdeni a tanítást.

A baleset Antwerpen Nieuw Zuid nevű, a klímavédelem és a fenntarthatóság jegyében épülő új városrészében történt. A tervek szerint a városnegyed teljes egészében 2025-re készül el.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések