A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Balázs Klári megrázó vallomása Korda György betegségeiről


Az a beszédes csend nagyon fájó tud lenni.


Negyvenegy éve él boldog házasságban Balázs Klári és Korda György. Az énekes házaspár szeret ünnepelni, ám hiába vágytak rá, a járvány lecsengésével sem teszik meg, hogy étterembe mennek, most éppen a kánikula miatt döntöttek úgy, hogy inkább otthonukban ülik meg a nagy napot. Klárika gyümölcssalátát és sülteket készít, és egy jó beszélgetésre készül férjével.

Természetes, hogy egy reflektorfényben élő sztárpárról sok pletyka szárnyra kap, ám ezek a hangok mindig hamar elhaltak körülöttük. Balázs Klári a Borsnak felidézte a legnehezebb időszakot is, amin szerencsére már túl vannak.

„A legnehezebb talán a betegség alatt volt. Az megviselt minket. Gyuri háromszor egymás után volt súlyos beteg. Annál rosszabbat nem tudok elképzelni, mint amit akkor éreztünk. Láttam, hogy nagyon harcol, és én is harcoltam vele együtt, mégsem beszéltünk egyetlen szót sem róla… Még mindig beleborzongok, ha eszembe jut az a beszédes csend. De ezt is túléltük, a szerelmünknek köszönhetően” – mondta el az énekesnő, aki bizonyos abban, hogy ők még a síron túl is szeretni fogják egymást.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések