Megtiltanák az oroszlánok tenyésztését vadászat és kölyöksimogatás céljára Dél-Afrikában egy új tervezet szerint.
A javaslat azután készült, hogy közzétették a fogságban tartott oroszlánok tenyésztésének sok vitát kiváltó gyakorlatáról két éven át készült tanulmány eredményeit - számolt be róla a BBC hírportálja.
A dél-afrikai kormány elfogadta a szakértői testület javaslatait, melyek a vadászati ipar haragját válthatják ki.
"A jelentés kimondta: meg kell állítani az oroszlánok szaporítással és fogságban tartással folyó háziasítását. Nem akarjuk a fogságban tenyésztésüket, vadászatukat, a kölyöksimogatást, az állatok kihasználását" - mondta Barbara Creecy környezetvédelmi miniszter.
A vadon felnőtt oroszlánok szabályozott vadászata azonban folytatódhat - tette hozzá. Az oroszlánvadászat a turizmus bevételeinek jövedelmező forrása.
A szakértői testületnek az volt a feladata, hogy tekintse át az oroszlánokra, leopárdokra, orrszarvúkra és elefántokra vonatkozó szabályozás.
A felhalmozott orrszarvútülök- és elefántagyar-készletekről azt javasolták, tárgyaljanak más afrikai országokkal, mielőtt eldöntenék, mi legyen a sorsuk.
Becslések szerint az országban több mint 8 ezer oroszlánt tartanak fogságban, ezzel szemben vadon csak mintegy 3500 él.
A World Animal Protection nevű állatvédelmi jótékonysági szervezet a vadvilág győzelmeként ünnepelte a bejelentést.
0 Megjegyzések