Olyan alternatív nyomvonalat javasolnak, amely szinte megegyezik az eredetivel


Késő ősszel megtorpant a Budapest–Balaton kerékpárút építése Biatorbágy területén belül, mert civilek népszavazást kértek az amúgy már rég megszavazott nyomvonalról. A tiltakozók időközben új tervvel keresték meg a polgármestert, azonban nem világos, hogy az miben különbözik az eredeti elképzeléstől.

A korábbi tervezésnek megfelelően zajlik Biatorbágy határaiban a Budapest–Balaton kerékpárút be-, illetve kivezető szakaszainak építése. A tervezéssel és előkészítéssel együtt már csaknem egy évtizedesnek számító kormányzati projekt célja, hogy korszerű és biztonságos kerékpárút kösse össze Magyarország két fő turisztikai attrakcióját, a fővárost és a „magyar tengert”.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szakemberei azonban – amint írtuk – csak a város határaiig jutottak, a településen belüli építést ugyanis megtorpedózta egy tavaly nyáron kezdődő tiltakozáshullám. A tervek már 2014 óta ismeretesek Biatorbágyon, a helyi média számos alkalommal ismertette az előkészítés alakulását, és a 2018-as önkormányzati jóváhagyásról is mindenki értesült, azonban nem sokkal azután, hogy a NIF munkához látott, néhány biatorbágyi tiltakozni kezdett a megkezdett projekt ellen. 

A civilek nem a projekt egészét kifogásolták, csupán a Szabadság út–Nagy utca nyomvonalat tartották elfogadhatatlannak, annak ellenére, hogy kerékpáros szerveztek is ezt a megoldást találták ésszerűnek. Ősszel lakossági fórumot kellett összehívni, amelynek eredménye az volt, hogy Tarjáni István polgármester a szavazati eredménynek megfelelően kezdeményezte a helyi népszavazás kiírását. Ez azonban bizonytalan időre hátráltatja az építkezést, hiszen a rendkívüli jogrend végéig a kiírás lehetetlen.

– Időközben két fontos dolog történt az ügyben – árulta el a Magyar Nemzetnek Tarjáni István. – Helyben egyeztettünk a projektért felelős Révész Máriusz kormánybiztossal. A városon belüli nyomvonal tervezése és kiépítése átkerült a Magyar Közút Nonprofit Zrt. feladatkörébe, a lehetséges alternatív nyomvonal felmérése megtörtént. Közben megkerestek azok is, akik az aláírásgyűjtést kezdeményezték, azzal, hogy saját tervük van.

👉 Erről még egyeztetnünk kell, de a lényeget egyelőre nem értem, mert az új terv is a Szabadság út–Nagy utca vonalára készült, mint az eredeti


– mondta.

A városon belül tehát folynak az egyeztetések, miközben a Budapest–Balaton kerékpárút épül. A biatorbágyi egyeztetések és népszavazás azt döntheti el, hogy mennyire lesz kényelmes és biztonságos egy túra során átkerekezni a híres településen.