Hirdessen itt

Török puccskísérlet: több mint 500 újabb ember ellen adtak ki elfogatóparancsot


Elfogatóparancsot adott ki hétfőn Törökországban az isztambuli és az izmiri főügyészség újabb 532 ember, köztük 459 aktív szolgálatos katona és csendőr, valamint 73 volt hadapród ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-ei puccskísérletért a török hatóságok által felelőssé tett nemzetközi  hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A hatósági fellépés a szárazföldi erők, a haditengerészet, a légierő, a csendőrség, a parti őrség és a védelmi minisztérium sorait érinti.

A gyanúsítottak között szerint négy ezredes, egy alezredes és kilenc őrnagy is van.

A hétfői razzia Törökország 81 tartományából 62-re terjed ki.

Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muszlim hitszónok mozgalmát vádolja a 2016-os - meghiúsult - hatalomátvételi kísérletért. Gülen azonban tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. A hivatalos török álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába.

Az immár lassan öt éve tartó megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtotta és sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett tagjait és támogatóit is. A hatóságok az elmúlt években százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ezreket ítéltek szabadságvesztésre, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, orvosokat, tanárokat, üzletembereket és újságírókat, ami miatt az ankarai kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések