Hirdessen itt

Pécsváradi polgármester: Jóval kisebb a fertőzöttség, mint ami elterjedt a sajtóban


Nem a lakosság fele lett pozitív, hanem a teszteké.


Nagyon furcsa adatok keringenek a sajtóban Pécsváradról – mondta csütörtöki Facebook-videójában a település polgármestere. Zádori János arra utalt, hogy az ATV Híradója szerint 50 százalékos pozitivitást mutattak a koronavírus-tesztek a folyamatos oltások mellett is, vagyis 200 lakosból minden második ember pozitív lett.

A polgármester most pontosította a híreket. Egyrészt azt mondta, hogy nem tömeges, hanem csak „nagyobb számú” tesztelés történt, ennek az ötven százaléka mutatott pozitivitást. Másrészt:

Ez egy folyamat, nem egy nap alatt végeztük ezt a tesztet. (…) Pécsvárad lakosságának nem 50 százaléka fertőzött, hanem a tesztek eredménye lett 50 százalékban pozitív,


jelentette ki a polgármester, hozzátéve, hogy ha a lakosság fele lenne beteg, akkor az 2000 esetet jelentene. Zádori megjegyezte azt is, hogy ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, ez egy tájékoztató szám az önkormányzat számára.

Úgy gondolom, hogy 10 százalék alatt van jelenleg, aki vagy átesett, vagy most is beteg.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések