A Miskolci Törvényszék szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki tavaly februárban életveszélyes sérüléseket okozott alkalmi ismerősének Olaszliszkán.


A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott és a sértett egy társaságban szórakoztak a borsodi településen, mindketten szeszesitalt fogyasztottak. Összevesztek, de tettlegességre nem került sor közöttük. A sértett 23 óra körül haza indult, majd nem sokkal később a vádlott is követte. Útközben ismét vitatkoztak, kölcsönösen megütötték egymást. A sértett férfi az út melletti árokba esett, ahol a vádlott többször nagy erővel megrúgta. Tettével csak akkor hagyott fel, amikor ismerőseik a helyszínre érkeztek és lefogták őt, illetve az egyik jelenlévő a sértettre feküdt, így akadályozva meg annak további bántalmazását. A sértett a vádlott ütései, rúgásai miatt súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyészség, valamint a vádlott és védője is tudomásul vették, így az jogerős.