A milliárdos úgy vádaskodik, mint Fekete-Győr András, Ihász Sándor és Portik Tamás
A milliárdos műtrágyakirály Bige László ellen két büntetőügy is zajlik, az egyik már bírósági szakban van. Nyomkövetővel a lábán helyhez kötött, ám ez nem zavarja abban, hogy az igazságszolgáltatással szembekerültek kedvenc fogásával éljen. Eszerint a magyar jogalkalmazók mindegyike rászállt, miközben ő maga a megtestesült ártatlanság.
A jogalkalmazókat vádolja sorsáért Bige László, a házi őrizetben lévő műtrágyakirály a Partizánnak adott interjújában. Ugyanakkor nem tart tőle, hogy nem tudja bizonyítani ártatlanságát az ellene indított eljárásokban, és szerinte nem normális, hogy hiába kér találkozót Orbán Viktortól, a miniszterelnök nem hajlandó találkozni vele.
Bige László a Forbes magazin legfrissebb listája szerint a 12. leggazdagabb magyar a maga 115,5 milliárd forintos vagyonával.
👉 Az utóbbi időben azzal került be a hírekbe, hogy különféle bűncselekmények elkövetésével vádolják, illetve, hogy a Gyurcsány szárnyai alatt egyesülni látszó ellenzék megsegítése céljából közvélemény-kutatást rendelt és fizetett ki a kormány bukásának lehetőségéről.
Homályos fenyegetőzés
A jelenlegi kényszerintézkedést azért hozták ellene, mert 800 millió forintos kenőpénz elfogadásával és saját cége kétmilliárd forintos megkárosításával gyanúsították meg a Bige Holding és a Nitrogénművek tulajdonosaként. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség indítványozta a letartóztatását, amit végül megúszott, de nem hagyhatja el a lakhelyét és nyomkövetőt kell viselnie. A másik ügye kísértetiesen hasonlít a nyomozás alatt lévővel, csak éppen már bírósági szakban van a Nyíregyházi Törvényszéken. Üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, miután a bizonyítékok szerint manipulációba bonyolódott az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.
Bige László a Partizánnak nyilatkozva a büntetőeljárás alá vontak szokásosnak mondható kommunikációs módszeréhez folyamodva támadta a jogalkalmazókat, miközben tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
👉 Szerinte ami történik, maffiaszerű piacszerzés, amibe bevonták az ügyészséget, a rendőrséget, a katasztrófavédelmi hivatalt, a kormányhivatalt, a versenyhivatalt és az adóhivatalt.
Leszögezte: – Engem ezzel nem tudnak megtörni, én ebből nem fogok kiszállni. […] Elég sok eszköz van a kezemben, hogy ha nagyon kell, akkor tudom használni.
Az eszközök alatt – az interjú értelme szerint – információt és vagyont is érthetett, mert állítólag olyan dolgokról van dokumentációja, amiket úgymond nem fél elővenni, ha nagyon muszáj. Szerinte ennek első áldozata nem más, mint Mészáros Lőrinc lesz, akit csak sajnálni tud.
Bige azzal, hogy a jogalkalmazókat hibáztatja sorsáért és nem vállal felelősséget annak alakulása miatt, olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Fekete-Győr András, a Momentum elnöke vagy éppen Ihász Sándor volt főügyész.
Aztán beállt a Gyurcsány-pártba
Fekete-Győrt márciusban ültették a vádlottak padjára párt- és tettestársával, Szarvas Koppány Bendegúzzal együtt.
A vád lényege szerint 2018-ban a Kossuth téren demonstráció címén füstgránáttal dobálták meg a rendőrsorfalat, Szarvas még dulakodott is, és gázspray-vel adott nyomatékot indulatainak. Ő a tárgyaláson legalább nem akarta bagatellizálni a történteket, bár azt vitatta, hogy bűncselekményt követett volna el. A pártelnök azonban a korábbi ígérete ellenére sem vállalta tette következményeit. Helyette
👉 politikai vádaskodásba kezdett, a kormányt és Polt Péter legfőbb ügyészt emlegetve, mint akik ügyet konstruáltak ellene.
Ihász Sándor még fővárosi fellebbviteli főügyészként 2017-ben a vád szerint átvette Gyárfás Tamástól egy hanganyag leiratát.
Ez a Fenyő-gyilkossággal volt kapcsolatos, az ügy nyomozása pedig éppen akkoriban indult újra. Erről Ihásznak beosztásából fakadóan tudnia kellett, így a leiratot a nyomozóknak kellett volna átadnia. Mivel ezt nem tette meg, a vádhatóság szerint elkövette a hivatali visszaélést. Ihász koncepciós pert emleget a meggyanúsítása óta.
👉 Nem mellékesen beállt a Demokratikus Koalícióhoz, ahol az esetleges kormányváltás után az elszámoltatásokért fog felelni.
Rágalmak minden mennyiségben
Ugyancsak a védekezés ezen módját, a hatóságok, illetve politikusok elleni alaptalan vádaskodást választotta korábban két neves bűnöző is. Egyikük Portik Tamás, akit eddig két emberölés felbujtójaként összesen 28 év fegyházra ítéltek, jelenleg pedig a Fenyő-gyilkosság és az ügetőnél történt emberölési kísérlet felbujtójaként a bíróságon felel. Ezen túl még egy újabb gyilkosság felbujtásával is meggyanúsították. Portik volt az, aki a Gyurcsány-féle elhárítás első emberével, Laborc Sándorral kétszer is találkozott még 2008-ban, ahol felajánlotta az elhárítófőnöknek, hogy terhelő információkat gyűjt fideszes politikusokról. Ennek megfelelően aztán
👉 hazugságnak bizonyult vádakkal támadta mások mellett Rogán Antal akkori belvárosi polgármestert.
Ugyancsak hazudott Dietmar Clodo, a bombagyárosként hírhedtté vált német bűnöző, amikor egy német írónak arról beszélt, hogy az amerikaiak által orosz keresztapának tartott Szemjon Mogiljevics megbízásából lefizette az 1990-es években Pintér Sándort és Orbán Viktort.
👉 A német bűnözőt személyesen Mogiljevics cáfolta meg, amikor egy személyiségi jogi perben írásos vallomást tett, és kijelentette: egy szó sem igaz a vádaskodásból.
0 Megjegyzések