„Idén, ahogy tavaly is, máshogy telik a húsvét” – írta hétfői posztjában Orbán Viktor, aki a két évvel ezelőtti állapotokkal hasonlította össze a mostaniakat.
A miniszterelnök azt írta, hogy 2019-ben derűsen vártuk a nyarat, és
👉 az ország minden rezdüléséből áradt az optimizmus és az életerő.
„2021-ben viszont küzdünk, és minden egyes vakcinával közelebb kerülünk a győzelemhez” – jegyezte meg.
Húsvéthétfő
Közzétette: Orbán Viktor – 2021. április 4., vasárnap
👉 „Idén a locsolóversek és a hosszú beszélgetések is elmaradtak”
– emlékeztetett a kormányfő.
Orbán Viktor húsvétvasárnap is hajnali háromkor kezdte a napot, amiről egy rövid videót is posztolt a Facebook-oldalára. Az oltás a húsvéti hosszú hétvégén is folyamatos, két-három napon belül elérhetjük a két és fél milliós határt a beoltottak számában, ami a gazdaság és a közösségi élet újraindításának a feltétele.
0 Megjegyzések