Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ököllel bántalmazta, majd kirabolta ismerősét, 6 évre börtönbe megy


A Debreceni Járásbíróság távmeghallgatás útján megtartott előkészítő ülésen 2021. április 21-én ítéletet hirdetett a vádlott ügyében.


A letartóztatásban lévő, büntetett előéletű 44 éves férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, melyet a bíróság végzésével elfogadott, a vádlott a tárgyaláshoz való jogáról lemondott – írja a Debreceni Törvényszék.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat rablás bűntettében, testi sértés bűntettében és két rendbeli becsületsértés vétségében, ezért őt – az ügyészi indítvánnyal egyezően – halmazati büntetésül 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfi a büntetés kétharmad részének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a 44 éves vádlott 2020. október 17-én 15 óra körüli időben Debrecen, Tócóskert téren található üzlet előtt, ittas állapotban meglátta az egyik ismerősét, aki szintén ittas állapotban ült egy padon.

A vádlott odament a férfihez beszélgetni, majd felszólította a sértettet, hogy adja át a nála lévő okostelefont. A sértett nem akarta átadni a készüléket, ezért a vádlott átkutatta a férfi táskáját, kabátja zsebeit, az ellenállást pedig úgy törte meg, hogy ököllel megütötte az ismerősét. A bántalmazástól a sértett a földre esett, ezt követően Sz. S. kivette a férfi kabátzsebéből a mobiltelefont és más értéktárgyakat is. A sértett ezután felállt a földről és visszaült a padra, a vádlott pedig leült mellé, ekkor szóváltás alakult ki közöttük. A padról felálló sértettet a vádlott ököllel erőteljesen megütötte, majd saját mobiltelefonjáról értesítette a mentőket. A vádlott az ismerősének nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

A helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai az esetről bejelentést tettek a rendőrségre. A járőrök jogszerűen igazoltatták Sz. S.-t, aki az intézkedés során a rendőröket szidalmazta és a becsületük csorbítására alkalmas kijelentéseket tett.

A sértettől eltulajdonított mobiltelefont és egyéb értéktárgyakat a rendőrök a helyszínen lefoglalták, majd a sértettnek visszaadták.

A Debreceni Járásbíróság ítélete jogerős, azt mind az ügyész, mind a vádlott és védője is tudomásul vették.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések