Magyarországon a becslések szerint az elmúlt hat évben húsz százalékkal megnőtt az interneten, az online platformon hirdető szexmunkások száma. A konzumhölgyek munkája nem veszélytelen, évente átlagosan öt esetben indult büntetőeljárás támadások miatt, és sajnos minden évben történik prostituált sérelmére elkövetett emberölés is. A kisebb támadásokat a nők nem jelentik be a rendőrségen, mert legtöbbjük nem akarja, hogy a hatóságok is tudomást szerezzenek a tevékenységükről.


Az erzsébetvárosi rendőrök azzal gyanúsítanak egy külföldi férfit, hogy hat prostituáltat támadott meg tavaly Budapesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság április 12-én vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a letartóztatásban levő gyanúsítottal szemben. A Magyar Nemzet információi szerint nem kizárt, hogy ennél több prostituáltat is ért sérelem, de mások eddig nem tettek bejelentést.

A tettes egy 23 éves nigériai férfi, akit a hatóságok rablással, szexuális erőszakkal, személyi szabadság megsértésével és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítanak. A bűnügyi felderítés során felmerült bizonyítékok szerint a fiatal férfi 2019 augusztusa és 2020 áprilisa között legalább hat olyan fővárosi prostituálttal vette fel a kapcsolatot az interneten, akik ellen erőszakot követett el. Volt olyan nő, akinek nem volt elégedett a szolgáltatásával, ezért nem engedte ki a bérelt lakásból, bántalmazta, majd visszavette a szolgáltatásért kifizetett pénzt, és elvette a nő értékeit, ékszereit, telefonját is. Olyan sértett is volt, aki miután a férfi megjelent a prostitúciós célokra bérelt lakásánál, visszautasította vele az együttlétet, ezért a gyanúsított az ajtóban fojtogatni kezdte, majd belökte a lakásba és megerőszakolta.

A Magyarországon jogszerűen, oltalmazotti státussal tartózkodó férfit egy éve, 2020. április 11-én jelentette fel az egyik bántalmazott budapesti prostituált. A nőt egy körúti albérletben támadta meg, többször megütötte, majd bezárta a lakásába. Az örömlánynak sikerült segítséget kérnie szomszédaitól, kiszabadulása után a rendőrségre ment. Az erzsébetvárosi rendőrök még aznap elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottat, aki azóta letartóztatásban van.

Az eljárás során derült ki, hogy a férfi több hasonló bűncselekményt is elkövetett a korábbi hónapokban, de a megtámadott nők akkor nem tettek feljelentést. A Magyar Nemzet információi szerint a férfi telefonjának híváslistája alapján sikerült beazonosítani olyan nőket, akik egy internetes fórumon hirdettek szexuális szolgáltatást. Az első feljelentést követően további öt áldozat volt hajlandó terhelő vallomást tenni az erőszakos kuncsafttal szemben. A VII. kerületi rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat az illetékes ügyészségnek küldik meg.

2020 decemberében a nigériai szatír támadásainál sokkal súlyosabb bűncselekmény történt egy Józsefvárosban dolgozó prostituált sérelmére. Egy 21 éves fóti férfi késsel támadt rá egy Tömő utcai lakásban egy 44 éves nőre, akivel előzőleg telefonon beszélt meg egy szexrandevút. A férfi a támadás során maga is megsérült, sebeivel a váci kórházban jelentkezett ellátásra. A rendőrök ekkor már keresték, a súlyos sérüléseket szenvedett örömlány telefonjának adatai alapján azonosították a randira jelentkező késelőt. A férfi ellen jelenleg is emberölés kísérletének bűntette miatt folyik az eljárás, az elkövetőt a bíróság letartóztatta, elrendelték igazságügyi elmeorvosi megfigyelését is.

A hatályos magyar törvények szerint a prostitúció önmagában nem jogsértő cselekmény, csak az ehhez kapcsolható más bűncselekmények elkövetőit büntetik a jogszabályok. Aki a prostitúciós tevékenységhez pénzért helyet biztosít, aki szervezetten dolgoztat prostituáltakat, illetve aki kizsákmányolja, erőszakkal elveszi a nők pénzét, sanyargatja, fogva tartja, bántalmazza őket, az súlyos börtönbüntetésre számíthat. Az 1999. évi LXXV. törvény értelmezése szerint ugyanakkor tilos a prostitúciós tevékenység a közintézmények, oktatási intézmények 300 méteres közelében, az 1957-es úgynevezett new york-i egyezményhez csatlakozva Magyarországon tilos a bordélyházak üzemeltetése is, nem dolgozhatnak alkalmazottként a szexmunkások.