Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kiderült: a hatvani kórház Covid-részlege gyulladt ki hajnalban


A hatvani Albert Schweitzer kórház Covid-részlegén volt tűz vasárnap hajnalban, a balesetben nem sérült meg senki.


Zelnik Krisztina, az intézmény sajtókapcsolatokért felelős munkatársa az MTI-nek azt mondta, a koronavírus-fertőzött betegeket a kórház más, e célra fenntartott részébe helyezték át.

A katasztrófavédelem korábban azt közölte, hogy egy kórterem gyulladt ki a hatvani kórház egyik épületszárnyának első emeletén. Berendezési tárgyak égtek, és a tűz a kórterem ablaka alatt álló sátorra is átterjedt. A munkálatok idejére három kórtermet ürítettek ki.

A kórház sajtókapcsolatokért felelős munkatársa azt közölte, hogy a tűz a koronavírusos betegek számára elkülönített épületrész egyik kórtermében keletkezett. A dolgozóknak egy 28 ágyas, nem intenzív Covid-19 ellátó részleget kellett kiüríteniük. Elmondta, az épület átszellőztetése és az elsődleges kármentesítés még is tart, a történtek a betegek ellátásában és a kórház működésében nem okoz tartós fennakadást.

Nagy Csaba Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI kérdésére válaszolva jelezte: a riasztást követően Hatvanról, Gyöngyösről és Aszódról hét járművel 22 tűzoltó érkezett a helyszínre, a lángokat rövid időn belül megfékezték. A tűz okát még vizsgálják.

A kigyulladt kórházról az Agria Tv közölt helyszíni fotókat.

Tűz keletkezett a hatvani kórház egyik épületszárnyának első emeletén, a Balassi Bálint úton, vasárnap hajnalban. Egy...

Közzétette: Agria Tv Bt – 2021. április 4., vasárnap

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések