Hirdessen itt

Kelendőbbek lettek a felújítandó lakások az állami támogatással


Számítani lehetett rá, hogy az otthonfelújítási programmal keresettebbek lesznek a korszerűsítésre váró lakások. Az Ingatlan.com friss elemzése szerint a januártól elérhető, akár hárommillió forint állami támogatást jelentő program valóban élénk keresletet hozott már az év első hónapjaiban is az ilyen ingatlanokra.


Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője jelezte, az idei első negyedévben

👉 a használt lakóingatlanokra érkező érdeklődések harminc százaléka felújítandó lakásra vagy házra szólt,


míg tavaly ugyanebben az időszakban ennél kisebb volt az érdeklődés. – A felfutás érthető, hiszen a felújítandó lakóingatlanok olcsóbbak, a gyermekes háztartások által igénybe vehető maximum hárommillió forintos állami támogatás miatt pedig a lakásvásárláshoz és a felújításhoz köthető összes költség alacsonyabb lehet, mint egy felújított lakás megvétele esetén. A felújított ingatlanok ára ugyanis jelentősen emelkedett az elmúlt öt-hat évben – fogalmazott a szakértő, hozzátéve, hogy egy költözéskor sok esetben amúgy is kisebb-nagyobb korszerűsítéssel, legalább egy festéssel kezdenek az új lakók.

Országos viszonylatban jelentős különbséget mutat az érdeklődések eloszlása. A növekedés elsősorban a Budapesten és Pest megyén kívüli használt ingatlanok piacán érezhető, mert a fővárosban és annak agglomerációjában továbbra is csak a potenciális vásárlók negyede érdeklődött felújítandó ingatlanok iránt. Az adatok szerint a legnagyobb arányban Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna és Nógrád megyében futott fel az érdeklődés a felújítandó otthonok iránt. A felsorolt térségekben 38-43 százaléknyian érdeklődtek a felújításra szoruló ingatlanok iránt, ami átlagosan öt százalékpontnyi növekedést jelent 2020 első három hónapjával összevetve.

Jelentős árelőny

A felújítandó lakások mindenhol jóval olcsóbbak, mint újszerű társaik. Az átlagos kínálati négyzetméterárakat tekintve ez azt jelenti, hogy

👉 a fővárosban a felújítandó lakásokat április elején 637 ezer forintért kínálták eladásra, míg az újszerű lakásokat húsz százalékkal drágábban, 768 ezer forintért.


Tetemes a különbség a megyeszékhelyeken is: a korszerűsítendő lakóingatlanokat 320 ezer forintos átlagos négyzetméteráron hirdették a tulajdonosok, a felújított társaikat pedig 417 ezer forintért, vagyis utóbbiak harminc százalékkal voltak drágábbak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések