Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Határsértőket fogtak el a rendőrök Orosházán és Gyulánál is


A rendőrök nyolc határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Békés megyében.


A Békés megyei rendőrök csütörtökön 5 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között két esetben, összesen nyolc külföldit tartóztattak fel – írja a police.hu.

Orosházán, a vasútállomáson 6 óra 15 perc körül ellenőriztek négy férfit. Mindannyian iráni állampolgárnak vallották magukat, de nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodtak Magyarországon.

A rendőrjárőrök előállították őket a Battonyai Határrendészeti Kirendeltségre, ahol idegenrendészeti eljárás indult ellenük.

Négy migráns pedig 9 óra 50 perckor a gyulai közúti határátkelőhelyen belépésre jelentkező moldáv rendszámú kamion rakterében rejtőzködött. A járműveket közösen átvizsgáló magyar és román rendőrök találtak rájuk. A férfiak közül egy iraki, három afgán állampolgárnak mondta magát.

Nem tudták igazolni a személyazonosságukat, nem rendelkeztek a határátlépéshez szükséges okmányokkal, ezért nem léphettek be Magyarország területére, ellenük a román hatóság indított eljárást.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések