Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Hamis rendszámmal közlekedett a 32 éves szentdomonkosi férfi, elfogták a rendőrök


A férfi bevallotta, hogy egy korábbi rendőri intézkedéskor a személygépkocsija hatósági jelzését elvették, ezért arra felszerelt egy másikat.


A helyi polgárőr egyesület munkatársai tettek bejelentést a rendőrségre idén február 2-án 21 óra 35 perckor, miszerint Bükkszenterzsébeten, a Szabadság úton parkol egy személygépkocsi, amin feltehetően nem a saját hatósági jelzése van – tájékoztatta a Heolt Szabó Boglárka rendőrségi sajtóreferens.

A helyszínre kiérkező rendőrök az adatgyűjtést követően igazoltatták a jármű tulajdonosát, aki elmondta, hogy egy korábbi rendőri intézkedéskor a személygépkocsija hatósági jelzését elvették, ezért arra felszerelt egy másikat.

A rendőrök a 32 éves szentdomonkosi férfit elfogták és előállították a Pétervására Rendőrőrsre, ahol ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában az Egri Rendőrkapitányság Pétervására Rendőrőrs munkatársai a szükséges eljárást elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések