Hirdessen itt

Feltételesen sem szabadulhat Bene László, a skálás gyilkos


Tovább tölti életfogytig tartó fegyházbüntetését Bene László, a skálás gyilkos. A Szegedi Törvényszék ugyanis elutasította az egyik legkegyetlenebb magyar bűnöző feltételes szabadlábra helyezési kérelmét a mai távmeghallgatását követően.


Bene 1989 és 1994 között tucatnyi rablást és négy gyilkosságot követett el. Társával, Donászi Aladárral együtt először egy rendőrt, Ősz Zsigmondot ölték meg Győrben, majd egy 23 éves egyetemistát, Sádt Győzőt a Skálánál. Utána pedig egy vadászpárossal végeztek, akik pont arra jártak, ahol a rablógyilkosok lőgyakorlatot tartottak. 1994-ben elfogták őket, Donászi a börtönben öngyilkos lett.

Bene az életfogytig tartó szabadságvesztését tölti a Szegedi Csillagban, amelynél legkorábban 20 év után bocsátható feltételes szabadságra időpontja. Ez 2014 májusában letelt, de eddig mindig elutasították jogerősen Bene feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.

Benét távmeghallgatással hallgatták meg a mai napon. Az igazságügyi pszichológus bevonásával készült komplex szakértői vélemény alapján úgy határoztak, hogy továbbra is börtönben marad.

Kiderült, hogy Bene lényegében problémamentesen tölti a szabadságvesztést, és tanulmányokat is folytatott, ugyanakkor a szakvéleményből arra lehet következtetni, hogy személyiségszerkezetéből adódóan a bűnismétlés veszélye továbbra is fokozottan fennáll, és csupán mérsékelt megbánás jellemzi.

Ki kell emelni, hogy a törvényi rendelkezések és a töretlen bírói gyakorlat szerint a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye nem automatikusan járó jogosultság az elítélt számára, hanem az összetett törvényi feltételek mellett is csupán adható lehetőség, feltéve, hogy a szabadságvesztés-büntetés célja az elítélt szabadon bocsátásával is elérhető.

A körülményeket mérlegelve a büntetés-végrehajtási bíró úgy ítélte meg, hogy az elítélt esetén nem állapítható meg, hogy szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna, A bíróság végzése ellen Bene és a védője is fellebbezett, így a végzés nem jogerős.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések