Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Egyelőre rejtély, ki szemetel Püspökladány határában


Rendszeresen ellenőrzik azokat a helyeket, ahol illegális hulladéklerakók lehetnek.


Püspökladány határában, de főleg a volt szeméttelepre vezető út mellett és annak immár rekultivált területén időről időre hulladékot helyeznek el ismeretlenek. Az illegális hulladéklerakók felszámolását az önkormányzat végzi el. A szemeteléssel kapcsolatban a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot kérdeztük.

Mezőőrökkel, polgárőrökkel

A válaszból kiderül, hogy illegális szemét elhelyezése miatt az idén nem indult nyomozás a városban.

Amennyiben a hulladéklerakással bűncselekmény valósul meg, a nyomozás befejezését követően ügyészi, bírói elmarasztalásra, büntetés kiszabására kerül sor, egyéb esetben a szabálysértési hatóság, illetve a környezetvédelmi hatóság pénzbüntetést szab ki, továbbá a hulladék elszállítására kötelezheti az elkövetőt.

A megyei rendőr-főkapitányság válaszában az is szerepelt, hogy a Püspökladányi Rend­őrkapitányság közterületi szolgálatot ellátó állománya (esetenként a helyi polgárőrség, mezőőrség tagjaival közösen) visszatérően ellenőrzi a város külterületi részeit, a volt szeméttelep környékét, illetve azokat a területeket, ahol tapasztalható volt különféle hulladékok szabálytalan elhelyezése.

A jelenlegi jogi szabályozás szerint a hulladék minősége, összetevője, környezetre gyakorolt hatása ismeretében lehet nyomozást elrendelni, ha a hulladék az emberi élet, testi épség, egészség, a föld, a víz, a levegő vagy azok összetevői, illetve élő szervezet egyedének veszélyeztetésére alkalmas. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor köztisztasági szabálysértés indítható.

A rendőrség válasza kitért arra is, hogy március 1-től változott a szabálysértési törvény, azóta a települési hulladék közterületen engedély nélkül, illetve nem a kijelölt helyen történt lerakása, elhelyezése nem minősül szabálysértésnek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések