Hirdessen itt

Drogok és nyugtató hatása alatt, jogsi nélkül indult Napkorra a kisvárdai férfi


Speedet, marihuánát és nyugtatót fogyasztott, mielőtt utasaival együtt autóba ült.


A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 41 éves férfi ellen, aki tavaly tavasszal drogok és nyugtató hatása alatt – jogosítvány nélkül – Nyíregyházáról Napkorra közlekedett, a személygépkocsiban több utast is szállítva.

A kisvárdai férfi 2020 májusában az esti órákban személygépkocsival úgy közlekedett, hogy a vezetés megkezdése előtt speed és marihuána fajtájú kábítószert is fogyasztott, valamint ezekre nyugtatót vett be. Napkoron az egyik kereszteződésben szabálytalanul állt meg, ez tűnt fel a rendőröknek, akik igazoltatták.

A sofőr beszéde és viselkedése zavart volt, pupillája a fényre nem reagált, ezért vérvételre előállították. A vizsgálat eredménye igazolta, hogy többféle drogot és nyugtatót fogyasztott, melyek vezetési képességeire hátrányosan hatottak.

Mivel a férfi vezetői engedéllyel sem rendelkezik, és már többször volt büntetve, az ügyészség vele szemben elzárás kiszabását, és járművezetéstől eltiltást indítványoz vádiratában – tájékoztatott dr. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések