A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Bicikliző nőt raboltak ki Csongrádon


A Csongrádi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két nővel és egyikük gyermekével szemben, akik tavaly októberben raboltak ki egy bicikliző nőt.


A két nő és egyikük már felnőttkorú gyermeke 2020. október 22-én este 10 óra körül sétáltak Csongrád belterületén. Velük szemben kerékpárral közlekedett a sértett, aki munkahelyéről tartott haza.

A vádlottak közelébe érve a kerékpárjának csomagtartójáról annak fémkosara leesett, a kosárban levő táska tartalma, többek között mobiltelefon, pénztárca, e-cigaretta az utcán szétszóródott. A nő leguggolt összeszedni értéktárgyait, amikor a vádlottak ezt észlelve elhatározták, hogy meglopják.

Az egyikük megkérdezte a sértettet, hogy van-e cigarettája, míg a másik vádlott azt mondta a sértettnek, hogy segít a kerékpárra visszatenni a kosarát.

👉 A biciklis a segítségnyújtást elfogadta, elfordult, addig a másik két vádlott elvette a mobiltelefonját, a táskáját és a benne levő majdnem 70 ezer forintot értéktárgyakkal és okiratokkal együtt.


A telefon azonban a vádlott kezében megcsörrent, amelyet a sértett észlelt és visszakövetelte azt. A vádlottak a sértett kérését megtagadták, majd ököllel arcon ütötték, hajánál fogva rángatták, lefogták. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el. Röviddel a cselekményt követően a helyi rendőrök igazoltatták a vádlottakat a közelben és tőlük az eltulajdonított értéktárgyak nagy részét lefoglalták és a sértettnek kiadták.

A járási ügyészség a vádlottakkal szemben csoportosan elkövetett rablás bűntette, valamint közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat.

👉 Mindhárom vádlott büntetett előéletű, egyikük visszaesőként, míg társa különös visszaesőként követte el a bűncselekményeket.


A vádlottak bűnösségéről a Csongrádi Járásbíróság fog dönteni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések