Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Berobbant a járvány Indiában: napi százezer új eset


Indiában hétfőn 103 558 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak, ezzel az ország az Egyesült Államok mellett a második, ahol a napi új esetszám meghaladta a százezret. A világ második legnépesebb országában a járvány jelenleg a második hullám felfutó szakaszában tart, eddig igazoltan legalább 12,7 millió fő kapta el a betegséget, ami az Egyesült Államok és Brazília után a legmagasabb esetszám a világon. Ennek ellenére a napi halálozások száma viszonylag alacsony, ötszáz fő körüli, összesen pedig 165,5 ezer életet követelt a kór.


A járvány március elején robbant be újra Indiában, miután februárban lazítások kezdődtek; az emberek nem tartották a szociális távolságot, és nem viseltek maszkot sem. Mahárástra állam – amely az ország harmadik legnagyobb területű és második legnépesebb állama – jelentette az új fertőzöttek több mint felét. Ráadásul az államban március végén egy új koronavírus-variánst is azonosítottak, melyről egyelőre keveset tudnak a szakemberek. Az India pénzügyi központját, a Mumbai városát is magában foglaló régió vasárnap közzétett szigorító intézkedései szerint hétfő estétől bezárnak a plázák, bárok, mozik, éttermek és istentiszteleti helyek is, valamint este 8 és reggel 7 óra között kijárási tilalom lép életbe. A szigorítások és a magas fertőzésszám dacára Narendra Modi miniszterelnök és pártja továbbra is nagygyűléseket tart olyan településeken, ahol választásokra készülnek. A kormány engedélyt adott továbbá egy hindu fesztiválra is az ország északi részében. A fesztivál várhatóan egy hónapon át tart majd, és több tízezer látogatót vonz naponta.

A több mint 1,3 milliárd lakosú Indiában eddig 76 millióan kapták meg legalább az első adag oltóanyagot, de csak 9,5 millióan a másodikat is. Az oltási hajlandóság egyébként növekszik, bár vakcináért jelenleg még csak a 45 évesnél idősebbek jelentkezhetnek. A kormány és az egészségügyi szakemberek augusztusig háromszázmillió beoltottat kívánnak elérni. Narendra Modi miniszterelnök azonban a vakcina elpocsékolására is figyelmeztetett, így a jövőben csak akkor kezdik meg az oltást, ha minden arra jogosult behívott megjelent.

India az elmúlt három hónapban mintegy 16 millió vakcinát exportált is, a magas belföldi megbetegedésszámok miatt azonban a kormány most elsősorban a hazai oltásra kíván koncentrálni. – Érthető India hozzáállása az eseményekhez, de fontos, hogy az ország folytassa a vakcinák exportját is. Az egyensúly megtalálása lenne a legfontosabb – vélekedett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Az Indiai Serum Intézet, a világ egyik legnagyobb oltóanyag-előállítója készíti az oxfordi AstraZeneca-vakcinát is, az export csökkenését pedig már a megrendelő országok is megérezhették.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések