A baleset az Ezredév utcában történt szerdán délután három és fél öt között.
A vétkes sofőr – vélhetően hátramenet közben – nekiütközött egy szabályosan leállított autónak, melynek következtében a jármű bal hátsó ajtaja megsérült. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.
A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.
Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
0 Megjegyzések