Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A Sinopharm mellett már az AstraZeneca-oltásra is lehet időpontot foglalni


Egy-két napon belül bárki részesülhet a védőoltásban


A magyar oltási terv kifejezetten sikeres, Magyarország az Európai Unió második legátoltottabb és legvédettebb országa – hangsúlyozta az operatív törzs mai tájékoztatóján György István. Az országos oltási munkacsoport vezetője kiemelte: a magyar lakosság 38 százaléka – szemben az uniós 22 százalékos átlaggal – már megkapta az oltást. Örömmel mondhatom – folytatta –, hogy

👉 a vakcinák rendelkezésre álló mennyisége már nem akadály, így először jelenthető ki, hogy már nem a vakcinamennyiségen múlik, hogy a várakozók közül ki mikor kapja meg a védőoltást,


hanem egyedül csak azokon, akik az oltást fel kívánják venni, illetőleg minden Magyarország területén tartózkodó magyar állampolgáron, későbbiekben pedig a taj-számmal nem rendelkezőkön is, akiknek lehetőségük van online időpontot foglalni az oltás lehetőségére.

Az államtitkár hangsúlyozta: az új online időpontfoglaló rendszernek köszönhetően egy-két napon belül már bárki részesülhet a védőoltásban, sőt mivel a rendszer az elmúlt napok folyamán jól vizsgázott, a következő napokra is kinyitják azt.

👉 Mostantól tehát az online időpontfoglaló nyitva marad, a regisztráltak csütörtökre és az azt követő napokra is tudnak időpontot foglalni a Sinopharm-oltóanyagra, szerdától pedig az AstraZeneca-vakcinákra is módjukban áll időpontot foglalni az Eeszt.gov.hu weboldalon – tájékoztatott az oltási munkacsoport vezetője.


György István továbbá ismertette: az orvosszakmai álláspontokat meghallgatva döntés született arról, hogy azoknak a személyeknek az oltása is lehetővé válik, akik három hónapon belül estek át a koronavírus-fertőzésen, hiszen a vakcinamennyiség lehetővé teszi, hogy ők is megkaphassák az oltóanyagot, amennyiben kérik.

– Beérett annak a fáradozásnak a gyümölcse, amely a vakcina beszerzése érdekében történt. Magyarországon ezen a héten immár olyan mennyiségű vakcina állt rendelkezésre, amely mindenki oltását lehetővé teszi – vette át a szót az országos tiszti főorvos. Müller Cecília emlékeztetett, hogy az elmúlt napok folyamán 600 ezer Sinopharm-, 38 400 adag Moderna-, 355 680 adag Pfizer-, 19 200 adag AstraZeneca-, 480 ezer Szputnyik és 24 ezer adag Jansen-vakcina érkezett az országba, csütörtökön pedig további 400 ezer Sinopharm-, 44 400 Moderna-, pénteken pedig 324 ezer adag AstraZeneca-oltóanyag várható.

👉 Örömmel nyugtázhatjuk tehát – folytatta –, hogy valóban rendelkezésre áll mindenki számára Magyarországon a védőoltás felvételének a lehetősége, a regisztráltak pedig napokon belül hozzájuthatnak az oltóanyagokhoz az oltópontokon és a háziorvosi praxisokban egyaránt.


A szakember arról is beszámolt, hogy mivel ilyen nagy mennyiségű és sokféle vakcina áll rendelkezésre az országban, az a döntés született, hogy a külföldi, Magyarországon szolgálatot teljesítő diplomaták részére is biztosítani fogják az oltás lehetőségét, ugyanakkor cserébe a külföldi országokat is arra kérik, hogy a magyar diplomatákat is részesítsék védőoltásban.

👉 Az országos tiszti főorvos továbbá megerősítette, hogy a járványügyi adatok javulóban vannak: folyamatosan csökken az újonnan detektált fertőzöttek száma, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is lassan mérséklődik,


valamint a szennyvízben mért vírus-örökítőanyag mennyisége is egyértelműen csökkenő tendenciát mutat, így most már abban is bízni lehet, hogy az újonnan regisztrált fertőzöttek száma is folyamatosan, tendenciózusan csökkenni fog.

Arra a kérdésre, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a védettségi igazolvány nem érkezik meg, Müller Cecília elmondta: ha megtörtént a védőoltás beadása, de nem érkezett meg az igazolvány, akkor a Magyarország.hu honlapon keresztül eljuthatnak arra a felületre, ahol jelezni tudják ezt a problémát, a kormányablaknál pedig személyesen is tudnak érdeklődni, hogy hol akadt el az igazolvány kézbesítése.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések