A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A francia kormány az egész országra kiterjeszti a korlátozásokat


– A francia kormány a koronavírus-járvány megfékezésére szombattól az ország egész területére kiterjeszti azokat a korlátozásokat, amelyek Párizsban és további tizennyolc megyében már második hete érvényben vannak – jelentette be szerda esti televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő.


Az intézkedések legalább négy hétig lesznek érvényben.

A kormány által „harmadik utas” megoldásnak nevezett szigorítás lényege, hogy a fertőzés terjedését olyan intézkedésekkel kívánják megfékezni, amelyekkel nem kényszerítik otthon maradásra az embereket.

A kormány az otthoni munkavégzést ajánlja, az éjszakai kijárási tilalom továbbra is este 7 óra és reggel 6 óra között lesz érvényben, a lakhelyet napközben viszont időkorlát nélkül el lehet hagyni, de csak tíz kilométeres körzetben, a kültéri gyülekezés hat főig engedélyezett, a megyék közötti közlekedés viszont tilos, kivételt csak a halaszthatatlan vagy a hivatalos ügyek jelentenek, ez utóbbi esetben azonban írásos igazolásra van szükség. Csak az alapvető szükségleteket kielégítő üzletek nyithatnak ki, de a gyógyszertárakon és az élelmiszert forgalmazó üzleteken kívül ebbe a kategóriába tartoznak a zenei és a könyvesboltok, a fodrászatok, a virágboltok, a barkácsboltok, a cipészek és a benzinkutak is.

Az államfő azt is bejelentette, hogy az iskolák, az óvodák és a bölcsődék három hétre bezárnak, első héten távoktatás lesz, utána két hétig tavaszi szünet. Április 26-tól az óvodások és az általános iskolások visszatérnek az intézményekbe, a középiskolások április 26-tól még egy hétig távoktatásban, május 3-tól a tantermekben folytatják az oktatást.

Európai kivételnek számít, hogy ebben a tanévben – még az őszi lezárás idején – sem zártak be az iskolák, jóllehet az ellenzék és a pedagógus-szakszervezetek is ezt szorgalmazták, ellentétben a szülői egyesületekkel.

– Tény, hogy a vírus terjed az oktatási intézményekben, de nem jobban, mint máshol – mondta Emmanuel Macron, aki jelezte, hogy „nem enged az iskolákból”. Emlékeztetett arra, hogy Franciaország az egyik olyan ritka ország, amely szeptember óta nyitva tartja az iskolákat a fiatalok mentális egészségének megőrzéséért, valamint a hátrányos helyzetű tanulók leszakadásának elkerülésére.

Az elnök kiemelte, hogy a húsvéti hétvégén még szabadon lehet közlekedni, és mindenki megválaszthatja a helyet, ahol a következő egy hónapot kívánja tölteni.

Azok a szülők, akik nem tudják megoldani a gyerekeik elhelyezését, és ezért otthon kell maradniuk, illetve nem tudnak otthonról dolgozni, munkanélküli segélyt kapnak. Minden más, fizetésből élőnek és vállalkozónak az eddigi bérkiegészítő támogatásokat továbbra is szavatolja a kormány.

Az elnök azt is elmondta, hogy május közepétől szigorú szabályok betartása mellett megkezdődhet a kulturális intézmények, illetve a kávéházi és éttermi teraszok újranyitása.

– Május közepe és a nyár kezdete előtt közzétesszük a fokozatos nyitás menetrendjét a kultúra, a sport, a szabadidős helyek, a rendezvények, a kávéházak és az éttermek számára – fogalmazott az államfő.

Az elmúlt napokban a járványügyi szakemberek egy jelentős része szigorú lakhelyelhagyási tilalom kihirdetését sürgette, miután a súlyos betegek száma már átlépte az őszi tetőzés szintjét, amely pedig novemberben a lezárást követő második héten következett be. Emmanuel Macron ennek ellenére kevésbé szigorú lezárást rendelt el, de kiemelte, hogy az intenzív ágyak száma a tavalyi tavaszi védekezéshez hasonlóan tízezerre bővül. Elsősorban a párizsi kórházakban nyílnak új ágyak azért, hogy ne kelljen túl sok műtéti beavatkozást elhalasztani.

– Itt szeretném megköszönni az orvostanhallgatóknak, a nyugdíjasoknak, a hadsereg egészségügyi szolgálatának és minden önkéntes egészségügyi tartalékosnak. Mind részt fognak venni a következő napokban a kapacitásbővítésben – mondta az elnök.

A jelenleg hétezer-hatszáz, rendelkezésre álló intenzív ágyon több mint ötezer koronavírusos fertőzöttet ápolnak a más súlyos betegségben szenvedők mellett. Országosan az intenzív ágyak kilencven százaléka foglalt, s azoknak a hatvan százalékán fekszenek fertőzöttek.

Az elmúlt héten a napi esetszám átlaga 36 ezer volt, százezer lakosra 377 fertőzött jut, a kórházakban 28 ezer fertőzöttet ápolnak, a pozitív tesztek aránya nyolc százalék, a reprodukciós ráta 1,2. A járvány kezdete óta az elhunytak száma meghaladta a 95 ezret.

Az oltásra jogosult korosztályok kiszélesítésének menetrendjét is ismertette az elnök.

Jelenleg az oktatásban dolgozók, az egészségügyi és szociális dolgozók, valamint a tűzoltókon kívül a legalább hetvenévesek kérhetik az oltást. Április 16-tól a legalább hatvan-, május 15-től pedig a legalább ötvenévesek is jogosultak lesznek a vakcinára. Az ötven év alattiak június közepétől, minden, legalább 18 éves francia pedig a nyár végéig kaphatja meg a koronavírus-elleni oltást.

Az országban eddig nyolcmillióan kapták meg az első adagot (12 százalék) és 2,7 millióan (négy százalék) mindkét komponenst.

– Továbbra is az oltási kampány felgyorsítása a legfőbb célunk. Ennek a járványnak mindegyik fázisában elmondhatnánk, hogy lehetett volna jobban is csinálni, hogy követtünk el hibákat. Ez mind igaz – ismerte el az elnök. Hozzátette: – De egyet tudok: kitartottunk, tanultunk, és minden alkalommal fejlődtünk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések