A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Választási csalás gyanúja miatt lemondott a koszovói külügyminiszter


Lemondott Meliza Haradinaj-Stublla távozó koszovói külügyminiszter kedden, mert azzal gyanúsítják, hogy csalt a szavazatokkal az előrehozott parlamenti választásokon.

A politikus emellett lemondott a Ramush Haradinaj volt miniszterelnök által vezetett Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártban betöltött minden funkciójáról is. Ugyanakkor közölte: lemondása nem a bűnösségének beismerését jelenti. "Kizárólag azon erkölcsi károk miatt hoztam meg ezt a döntést, amelyeket a rossz szándékú emberek okoztak nekem" - írta a közösségi médiában.

Koszovóban február 14-én tartottak előrehozott parlamenti választásokat, a választási bizottság pedig lehetővé tette, hogy a végleges eredmények közlését követően panasszal éljenek, akik úgy érzik, rendellenességek történtek a szavazatszámláláskor.

A panaszbizottság hétfőn döntött a beérkezett adatokról, ezek között szerepelt a Meliza Haradinaj-Stubllára vonatkozó is. A panaszt a politikus párttársa, Florentina Gjergjaj nyújtotta be, mert úgy véli, hogy a beérkezett levélszavazatokkal manipuláltak, ami által ő és még egy politikus kevesebb szavazatot kapott, mint Meliza Haradinaj-Stublla, holott valójában többen voksoltak rájuk.

A panaszbizottság azzal indokolta a panasz befogadását, hogy létezik egy videófelvétel is, amelyen három személy az AAK jelöltje javára történő szavazathamisításról beszél. A felvétel eredetisége nem bizonyított, és Meliza Haradinaj-Stublla is ennek bizonyítását kérte az ügyészségtől.

Ramush Haradinaj pártelnök közölte: büntetés jár mindazoknak, akik manipuláltak a szavazatokkal.

Az előrehozott parlamenti választáson a Szövetség Koszovó Jövőjéért nevű párt és koalíciós partnerei 7,07 százalékot szereztek, ami nyolc képviselői helyet jelent számukra a 120 tagú koszovói nemzetgyűlésben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések