Nem engedték be egy Egyetem sugárúti lakásba, hát megbosszulta.
A rendőrségre március 30-án 18 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy parkoló autón ugrál egy férfi Debrecenben, az Egyetem sugárúton – írja a police.hu. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, és igazoltatták, majd kérdőre vonták a helyi lakost.
A 28 éves férfi nem tagadta tettét. Ismerőse lakásába szeretett volna bejutni, azonban nem nyert bebocsájtást. Ekkor úgy döntött, hogy a férfi autóján vesz elégtételt. Felmászott a kocsira, és páros lábbal kezdett el ugrálni rajta – részletezi az eset körülményeit a rendőrségi közlemény.
Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók garázdaság és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
0 Megjegyzések