Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Pénzt zsarolt ki volt barátnőjétől egy siófoki férfi


Pénzért zsarolta volt barátnőjét és halálosan meg is fenyegette egy siófoki férfi.


Egy siófoki férfi idén januárjában megfenyegette volt barátnőjét, hogy ha nem fizet neki több százezer forintot, tönkreteszi az életét és levágja a fejét.

A nő teljesítette volt párja kérését, aki ezt követően újabb összegeket követelt a sértettől. 

A rendőrök a feltételezett elkövetőt a Somogy megyei bevetési egység segítségével csütörtökön hajnalban a lakhelyén elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra. 

A nyomozók a 18 éves helyi lakost zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések