Segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt felelhet az a 46 éves férfi, aki Nádújfalu külterületén okozott balesetet.
A police.hu tájékoztatása szerint a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 46 éves bükkszéki lakos ellen.
A férfi tavaly augusztus 27-én este közlekedett a 23-as számú főút Nemti és Nádújfalu közötti szakaszán személygépkocsival, amikor egy jobbra ívelő kanyarban áttért a bal oldali forgalmi sávba és frontálisan összeütközött az ott közlekedő személygépkocsival. A vezető a balesetet követően a járművét hátrahagyta és gyalogosan távozott a helyszínről, anélkül, hogy meggyőzödött volna arról, hogy valaki nem szorult-e segítségnyújtásra. A balesetben a vétlen jármű vezetője sérült meg.
A nyomozók a férfi ellen folytatott büntetőeljárás vizsgálati szakaszát lezárták, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére megküldték.
0 Megjegyzések