Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Katalizátorokat lopott egy kunhegyesi férfi


Több lopás miatt indítottak eljárást egy kunhegyesi férfi ellen, aki autókról szerelte le a katalizátorokat.


Ismeretlen személy egy gépkocsi katalizátorát akarta leszerelni az autóról egy kunhegyesi családi háznál kedden a kora délutáni órákban – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság.

A hívatlan vendég az ingatlan udvarában álló gépkocsit emelővel szerette volna megemelni, mikor a tulajdonos tetten érte. A sértett számon kérte az idegent, aki a lebukás miatt fogta az emelőjét, majd zsákmány és szó nélkül elment a helyszínről. A sértett bejelentést tett a rendőrségen.

Az egyenruhások adatgyűjtést követően, személyismeretüknek köszönhetően rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a Kunhegyesi Rendőrőrsre és gyanúsítottként kihallgattak. A rendőrök megállapították, hogy a jogsértő több hasonló vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható. A nyomozók a 25 éves helyi férfi őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A Karcagi Rendőrkapitányság öt rendbeli lopás vétség, valamint két rendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések