A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Így büntették a március 15-én törvényt sértő tüntetőket!


Torockaiék rendezvényének valamennyi résztvevőjét igazoltatták, többségét feljelentették


Háromszáz tüntetőt jelentettek fel március 15-én a törvénysértő tüntetéseken való részvétel, illetve a járványügyi szabályok megszegése, veszélyes eszköz tartása és tiltott rendezvény szervezése miatt. A szabálysértési bírság félmillió forintra is rúghat. Erőszak nem volt.

Erőszak nélkül zárultak a március 15-i törvénysértő demonstrációk, elsősorban a professzionálisan kiképzett és mérhetetlen türelemmel fellépő rendfenntartóknak köszönhetően. A három tüntető csoportot szakszerűen, erőszak alkalmazása nélkül, pusztán szóval, igazoltatásokkal és büntetésekkel előbb megosztották, majd felszámolták.

A Budapesti rendőr-főkapitányság (BRFK) összesítést közölt az intézkedésekről.

👉 A hatályos jogszabályok alapján a veszélyhelyzet idején rendezvényt, illetve gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos. Ennek értelmében a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a gyűlések helyszínén tartózkodókat igazoltatták, valamint a maszkhasználat szabályainak megsértése miatt 24 résztvevővel szemben, a gyűlés helyszínén tartózkodás miatt 273 résztvevővel szemben, 17 résztvevővel mindkét szabálysértés miatt, illetve két résztvevővel szemben közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek feljelentést. Jogellenes gyűlés szervezése, illetve tartása miatt négy fővel szemben indult közigazgatási eljárás.


Mint azt hétfőn a Magyar Nemzet megírta, összesen mintegy félezer szimpatizáns demonstrált három csoport felhívására Budapesten, a Vigadó téren, a Kossuth téren és a Nemzeti Múzeum környékén. A Covid–19-járvány megfékezésére kihirdetett veszélyhelyzet egyértelműen tiltja a gyülekezést, így a tüntetést is. A vírustagadóként elhíresült Gődény György csoportosulása, a Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom és az Ecsenyi Áron nevével fémjelzett Le Az Adók 75%-ával! nevű csoportosulás a lezárások, a járványkezelő szabályok ellen tiltakozott. A három csoportból egyértelműen Toroczkaiék voltak a legszervezettebbek és a legnagyobbak, így érthető, hogy a törvénysértések miatt is az ő táborukban szabták ki a legtöbb büntetést.

A demonstrációkon meghozott hatósági intézkedések zömmel valóban a Toroczkai László-féle mozgalom tüntetőivel szemben történtek. A történtek elemzésére támaszkodva kijelenthető: a szervezet megmozdulásán résztevőket kivétel nélkül igazoltatták és a büntetések is zömmel ebből a csoportból kerültek ki.

A rendfenntartás zömét a BRFK rendőrei végezték, de a demonstrációk szakszerű és sikeres kezeléséből kivették a részüket a Készenléti Rendőrség Partner Csoportjának a tagjai is. Mint azt megírtuk, ők speciális, tömegpszichológiát, kommunikációs tömegkezelést is tanult rendőrök, akik civil ruhában, fegyvertelenül, kényszerítő eszközök nélkül, mindössze egy figyelemfelhívó, feliratos mellényt viselve végzik munkájukat. Irányított kommunikációval, a kialakult feszültséget oldva terelték békés mederbe a demonstrációkat. A Partner Csoport (angolul Partner Team) 2016-ban svéd mintára a kiemelkedő labdarúgó-mérkőzések békés kezelésére alakult. Eddigi éles bevetéseiken még soha nem érte őket fizikai atrocitás.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések