Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Hrutka-ügy: Egyenlő mércével kellene mérni az MSÚSZ szerint


Hrutka János távozása a Spíler TV-től ugyan sok indulatot kavart, de az MSÚSZ állásfoglalása felhívja a figyelmet: ez a felzúdulás nem egyenlő mércével méri a közéleti kérdésben tett nyilatkozatok súlyát, s párhuzamot von a Digi Sporttól elbocsátott Szombathy Pál, valamint a Sport Klubtól távozó Urbán Flórián esetével.


– Hogy Hrutka János és Lukács Viktor esetében pontosan mi és miért történt, arról nagyon kevés hiteles információ áll rendelkezésünkre, és

👉 eddig senki sem fordult egyik ügyben sem a Magyar Sportújságírók Szövetségéhez (MSÚSZ). Csak az előbbi kérdésben kiadott Spíler TV-közleményt ismerem, amely cáfolja, hogy a nyílt politizálás vezetett volna a szerződésbontáshoz Hrutka János esetében


– nyilatkozta Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke a Hrutka-ügy kapcsán. Az Index.hu azzal kereste meg Szöllősi Györgyöt, hogy szerinte aggályos lenne-e, ha a sportmédiában dolgozó szakembereket azért küldenék el bizonyos médiumoktól, mert kényes közéleti témákban magánemberként vállalják véleményüket a nyilvánosság előtt. A szervezet elnöke, Szöllősi György válaszát a hírportál teljes terjedelmében, változtatás nélkül közölte.

„A kérdésben rejlő idea, miszerint egy médiacég közismert „arca” hadd képviseljen magánemberként olyan önálló véleményt a közéletben, amely akár ellentétes az adott sajtóorgánum által képviselt vagy fontosnak tartott értékekkel, üzenetekkel, első hallásra vonzó, ám

👉 a hazai és nemzetközi gyakorlatban is elvétve találni rá példát.


Olyan azonban gyakran előfordul, hogy egyenesen szerződésben rögzítik, a sportmédia egy-egy ismert személyisége nem nyilváníthat politikai véleményt, vagy olyat, ami ütközik az adott médiavállalat üzleti érdekeivel, különös tekintettel egyes szélsőséges nézetek hangoztatására.

👉 Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a Digi Sport reggeli műsorát hosszú évekig vezető Szombathy Pállal tudomásom szerint azonnal megszüntette az együttműködést a sportcsatorna, sőt, a jegyzeteit korábban rendszeresen közlő Új Szó napilap is, amint markáns szerepet vállalt a politikai viták kereszttüzébe kerülő Indexnél, az önök újságjánál”


– írta válaszában az MSÚSZ-elnök.

„Az pedig tény, hogy a Sport Klub szakkommentátorát,

👉 Urbán Flóriánt kimondottan azzal az indokkal nem foglalkoztatta tovább az RTL, hogy 2006-ban részt vett egy politikai tüntetésen,


de tudnám még sorolni a hasonló példákat. Mindez világossá teszi, hogy a kérdés sokkal árnyaltabb annál, hogy elhamarkodottan igennel vagy nemmel feleljünk rá, az viszont fontos lenne, hogy próbáljunk meg egyenlő mércével mérni a hasonló esetek vizsgálatakor. A Magyar Sportújságírók-szövetsége elnöksége és etikai bizottsága szívesen kialakítja az álláspontját akár ebben, akár más ügyben, ha valamelyik tagunkat érintő, konkrét kérés érkezik hozzánk” – fejtette ki.

„Az állásukat elveszítő sportújságíróknak rendelkezésére áll a szerény mértekben, de anyagi segítséget kínáló Szombathy István-ösztöndíjprogramunk, és az informális támogatásunkra is számíthatnak, ahogyan számíthattak korábban a Népszabadságtól, a Magyar Nemzettől vagy bármely más sajtóorgánumtól elbocsátott kollégáink” – emlékeztetett Szöllősi György.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések