Hoda Muthana az élete kockáztatásával szökött meg, de Amerikába már nem térhet vissza.
Jelenleg Észak-Szíriában, egy menekülttáborban tartózkodik Hoda Muthana, akit nem engednek vissza hazájába, az Egyesült Államokba. A 25 éves nő 2014-ben utazott az alabamai Birmighamből a Közel-Keletre, ahol csatlakozott az Iszlám Államhoz - írja a Daily Star.
Muthana ezek után Szíriából segítette az Amerika-ellenes, erőszakot hirdető propagandát. A nőt most ugyanott tartják fogva, ahol Shamima Begumot és kétéves kisfiát is. Utóbbi az Egyesült Királyságból csatlakozott az Iszlám Államhoz, majd elszökött, de otthonába már nem engedik haza.
Muthana most “A visszatérés: élet az ISIS után” című új dokumentumfilmben számol be az éhezésről és a bombázásokról, amiket átélt az egykori kalifátusban.
A nőnek megtiltották, hogy bárkivel beszélgessen, és egy alkalommal azért is megverték, mert Nike cipője kilátszott a burka alól. Azt is elmesélte, hogy fiának egyszer füvet kellett vacsoráznia, amikor az Iszlám Állam területet veszített.
“Mindent otthagytam és leléptem. Kisétáltam, annak ellenére, hogy mindenütt robbanószerkezetek voltak elhelyezve. Meg akartam menteni a gyermekemet és magamat. Az életem hátralévő részében bánni fogom ezt, bárcsak kitörölhetném” - mondta Muthana, akinek három dzsihádista férje is volt, akik mindannyian meghaltak a harcok során.
A nő hozzátette, korábban azért csatlakozott a szervezethez, hogy “hasznosnak érezhesse magát”, és utólag már “nagyon manipulatívnak” érzi az ISIS propagandáját.
2019 februárjában Donald Trump tweetjéből derült ki, hogy Muthanát nem fogják visszaengedni az Egyesült Államok területére. Így járt a dokumentumfilmben szintén bemutatott Shamima Begum is: ő 15 évesen szökött meg otthonról, két másik kelet-londoni diáklánnyal, és múlt hónapban a legfelsőbb bíróság is úgy ítélte, hogy többé nem teheti be a lábát Nagy-Britannia területére.
0 Megjegyzések