Lefejelte, majd kétszer is földre vitte a menekülni próbáló férfit az agresszív támadó.
A Miskolci Járásbíróság március 19-én megtartott előkészítő ülésen szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki a villamoson megtámadta, majd az orrát is eltörte alkalmi ismerősének.
Az ítélet szerint a vádlott és a sértett 2019. augusztus 9-én az esti órákban Miskolcon a Tiszai pályaudvar irányába közlekedő villamoson utaztak, a két férfi egymással szemben ült és beszélgetett.
A beszélgetés során a vádlott belekötött a sértettbe, becsmérlő kifejezéseket használt vele szemben.
A sértett kikérte magának a sértegetést és felállt a helyéről, de a vádlott utánament, és váratlanul lefejelte.
A sértett védekezett, megütötte a vádlottat, majd hátrálni próbált, azonban a vádlott rávetette magát, ami miatt a sértett a földre került.
A sértett felállt, igyekezett távolodni a támadójától, azonban a férfi ismét a földre vitte. A sértett az ütések miatt nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.
Az eseményeknek a villamoson utazó, szolgálaton kívüli rendőr vetett végett.
A bíróság testi sértés miatt egy év szabadságvesztésre ítélte a vádlottat azzal, hogy a büntetés végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztette és a próbaidő tartamára a vádlott pártfogó felügyeletét rendelte el.
Amennyiben a vádlott a pártfogó felügyelet során a számára meghatározott magatartási szabályokat megszegi, a szabadságvesztés végrehajtása rendelhető el. A bíróság ítélete jogerős.
0 Megjegyzések