Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Csomagtartóból loptak a kápolnai fiatalok, de másodjára lebuktak


A füzesabonyi rendőrök elfogták a két kápolnai fiatal férfit.


Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő tájékoztatása szerint egy kápolnai férfi tett bejelentést a rendőrségen, mivel március 16-án reggel észrevette, hogy egy ismeretlen személy éppen lecsukta a lakóhelye előtt leparkolt, de nem lezárt autójának a csomagtartóját. 

Elmondta a rendőröknek, hogy kiszaladt az utcára és látott két férfit elszaladni, egyikük kezében a járműből kivett keverőgéppel, amit azonban menekülés közben eldobott.

Ezt követően vette észre a bűncselekmény sértettje, hogy egy elektromos sarokcsiszoló gépe hiányzik a csomagtartóból.

A rendőrök rövid idő alatt elfogták és a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra előállították a két kápolnai férfit. A 19 éves és 20 éves férfiak ellen lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Kiderült, hogy a sarokcsiszolót néhány órával korábban lopták el a csomagtartóból, amelyet el is adtak egy helyi lakosnak. A nyomozók lefoglalták a lopott szerszámot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések