Royce Lamberth szövetségi bíró úgy döntött, hogy az úgynevezett „QAnon sámán”, akit a Capitolium elleni felkelés szításával vádolnak, túl veszélyes ahhoz, hogy szabadon engedje,ezért börtönben kell maradnia, amíg ügye előrelép – írta a CNN.
Royce Lamberth bíró szerint Jacob Chansley nem mutat bűnbánást és házi őrizetbe helyezése esetén újabb támadásokat tervezhet az amerikai kormány ellen. Úgy véli, hogy Chansley „elrugaszkodott a valóságtól”, miután a január 6-i cselekedeteit békésnek és ártalmatlannak látja a mai napig.
„A vádlott úgy jellemzi magát, mint egy békés embert, akit udvariasan fogadtak a Capitolium rendőrei. A bíróság úgy találta, hogy a bizonyítékok manipulálására és cselekedeteinek súlyosságát elbagatellizáló számos próbálkozásának egyikét sem találta meggyőzőnek” – írta Lamberth.
„Azok a nyilatkozatok, amiket a vádlott a börtönből a nyilvánossághoz intézett, azt mutatják, hogy nem teljesen érti meg az ellene felhozott vádak súlyát. Ezzel ellenkezően úgy hiszi, hogy nem az amerikai nép vagy a kongresszus tagjai, hanem ő volt az áldozat január 6-án. Egy száznyolcvan centi magas rúd, egy fém lándzsaheggyel a végén kétségtelenül egy veszélyes fegyver” – véli a szövetségi bíró.
Chansley az elmúlt hetekben kérte a bírót, hogy engedje szabadon a börtönből, de Lamberth hétfői döntése elutasította a vádlott érveit. Elsősorban arra hivatkozott a bíró, hogy Chansley-nél január 6-án egy lándzsa volt. Chansley ügyvédje ezzel szemben azt állította, hogy ez szemmel láthatóan csupán egy ártalmatlan zászlórúd volt védence kezében, de Lamberth szerint ez egyértelműen veszélyes fegyver volt a QAnon Sámánnál.
0 Megjegyzések