Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A riasztó zavarta el a borsosberényi bolt betörőjét


Élelmiszerboltba kísérelt meg betörni egy férfi, akit a rétsági rendőrök rövid időn belül azonosítottak és elfogtak.


A police.hu tájékoztatása szerint a rendőrségre március 13-án este érkezett a bejelentés, miszerint egy borsosberényi élelmiszerbolt riasztóberendezése megszólalt, oda ismeretlen személy be akart törni.

A helyszínre érkező rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést, amelynek eredményeként azonosították és elfogták a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható 54 éves helyi lakost.

A férfi a bejelentést megelőzően megkísérelte az üzlethelyiség ajtaját benyomni, illetve egy kővel annak ablakát betörni, hogy az üzlethelyiségbe bejusson. Ezt követően a riasztóberendezés megszólalt, majd a férfi a helyszínről elmenekült, a kereskedelmi egységből nem tulajdonított el semmit.

A Rétsági Rendőrkapitányságra előállított férfit a nyomozók lopás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések