A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Szlávik: Magyarország nem nyithat ki a következő hetekben


A kínai vakcinánál valóban hiányoznak azok a közlemények, amik például a Szputnyiknál is megvannak, de ez vészhelyzetben Szlávik János infektológus szerint előfordul. Az ATV-ben elmondta, bízik benne, hogy nem csak az NNK-s vizsgálatok fognak lezajlani, hanem előkerülnek olyan dokumentumok, amelyek kimondják, hogy a vakcina jó, az emberek ugyanis csak akkor fognak bízni benne - tette hozzá. Szerinte valószínűleg megvannak ezek a papírok, ugyanis ha nem lennének, nem oltottak volna be a vakcinával 30 millió embert.


A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető infektológusa szerint ez ellen a variáns ellen ugyan csökkenhet a hatékonyság, de a súlyos fertőzéstől vagy a kórházba kerüléstől még így is képesek megvédeni. Szlávik János az ATV Start című műsorában azt mondta, bár a kínai vakcina dokuemntációja még hátravan, de már 30 millió embert beoltottak vele a világban. Valamennyi országban ellenőrzik az oltóanyagokat, és csak ezután engedik az állampolágrokat beoltani, így lesz nálunk is - tette hozzá.

Az infektológus kijelentette, hogy ő egyáltalán nem fél a hagyományosan működő vakcináktól, mint amilyen a kínai is.

Ugyanezzel a technológiával készül például az influenza elleni védőoltás, ezt is sokan beadatják maguknak.


Nem lehet kijelenteni, hogy ha egy oltóanyag a hagyományos technológiával készült, akkor baj van vele. Szerinte ha engedélyezik, akkor nem kell félni tőle, hanem be kell adatni. Hozzátette: az oltások nem egyformák, a hagyományos technológián alapulók nem olyan hatékonyak, mint az újabb, mRNS vakcinák, de ez nem jelenti azt, hogy nem védenek meg a súlyos fertőzéstől.


Szlávik János rámutatott: vannak országok, amik csak az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) által engedélyezett anyagokkal oltanak, és vannak akik nem - ugyanakkor arra lenne szükség, hogy minél hamarabb minél több embert oltsanak be, és ez az Unió által engedélyezett oltóanyagokkal nem fog menni.


A kínai vakcinánál valóban hiányoznak azok a közlemények, amik például a Szputnyiknál is megvannak, de ez vészhelyzetben az infektológus szerint előfordul.


Meglátjuk, mi lesz a kínaival, Szlávik bízik benne, hogy nem csak az NNK-s vizsgálatok fognak lezajlani, hanem előkerülnek olyan dokumentumok, amelyek kimondják, hogy a vakcina jó, az emberek ugyanis csak akkor fognak bízni benne - tette hozzá. Szerinte valószínűleg megvannak ezek a papírok, ugyanis ha nem lennének, nem oltottak volna be a vakcinával 30 millió embert.

Az infektológus úgy véli, a brit mutáns ellen valószínűleg védenek ezek az oltások, más kérdés viszont a dél-afrikai vagy brazil variáns. Szerinte a brit mutáns esetében is csökkenhet a vakcinák hatékonysága, de a haláltól vagy a kórházba kerüléstől még így is képesek megvédeni ezek az oltóanyagok.

Egy esetleges nyitással kapcsolatban Szlávik János elmondta: szakmai kérdéseket szakmai alapon kell meghozni, még egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, elindult-e esetleg egy harmadik hullám.

Szerinte viszont addig fenn kell tartani a jelenlegi korlátozásokat, nem érzi úgy, hogy a következő hetekben bármilyen nyitásnak lenne módja.

Hozzátette: ha rendelkezésre állna elegendő oltás, akkor el lehetne gondolkodni azon, mi fog történni hetek múlva, de egyelőre mindent így kell hagyni, ahogy most van.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések