Az elmúlt ötven év legnagyobb fejlesztései várhatók a vasúti járműgyártás területén - hangoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Vasváron a járműülés gyártással is foglalkozó Polgár Lakatos- és Gumiipari Kft. üzemcsarnokának megtekintése után.


A tárcavezető elmondta, a kormány várhatóan a jövő héten elfogadja azt a fejlesztési stratégiát amely a következő években az úgynevezett "vasúti gördülő állomány" jelentős növelését tartalmazza, terveik szerint összességében 2 ezer milliárd forint beruházást hajtanak végre ezen a területen.

Palkovics László kijelentette: a magyar vasúti járműgyártást szeretnék újra nemzetközileg elismert szintre emelni, ennek megfelelően alakítanák a vasúti szakemberek, mérnökök képzését is.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány nem rajzolta át a magyar  gazdaság lehetséges kitörési pontjait, inkább megerősítette az eddig követett irány, a kormányzati intézkedések helyességét. "A gazdaság jövője változatlanul magyar, high-tech és zöld" - fogalmazott.

Ezeknek a kritériumoknak szavai szerint teljesen megfelel a Polgár Kft. is, amely egy 40 éves múltra visszatekintő családi vállalkozás, és hosszú ideje beszállítója a multinacionális autógyártó cégeknek és vasúttársaságoknak. A vállalkozás mozdonyvezetői ülések után már a MÁV IC másodosztályú termes kocsijaihoz is gyárt utasüléseket, hamarosan pedig az első osztályú kocsikban utazók is megismerhetik termékeiket - fűzte hozzá.

Palkovics László szólt arról is, hogy 2021-ben a jelenleg közlekedő kilenc után akár tíz darabbal bővülhet a MÁV emeletes motorvonat flottája, a Stadler KISS típusú járművek karbantartását szolgáló szolnoki csarnokát tavasszal adhatja át a vasúttársaság, a 600 ülőhelyes kocsikból a tervezett ütemezés szerint 2022 végéig összesen 40 darabot szállít le a gyártó.

Felidézte, hogy a MÁV Zrt. és a MÁV-Start Zrt. vezetői január végén írtak alá együttműködési szándéknyilatkozatot Kína egyik legjelentősebb vasúti járművek tervezésével és gyártásával foglalkozó társaságával. A CRRC Changchun céggel megkezdődött együttműködés célja a magyarországi regionális vasúti szolgáltatások innovatív fejlesztése - mondta a miniszter.