A kalauzra és a mozdonyvezetőre támadt a jegy nélkül utazó ukrán férfi.


A letartóztatását indítványozza a Nyíregyházi Járási Ügyészség annak az ukrán férfinek, aki 2021. február 16-án jegy nélkül utazott a vonaton Nyíregyháza és Görögszállás között, majd az emiatt vele szemben intézkedő jegyvizsgálóra és mozdonyvezetőre támadt.

A nyomozás eddigi adatai szerint az ukrán férfitől a kalauznő kérte a jegyét, de mivel azzal nem rendelkezett, ezért a vasutas megkérte, hogy szálljon le a vonatról. Ez előbb meg is történt Görögszálláson, azonban amikor a vonat indult volna el, az ukrán férfi visszaugrott az első kocsiba. Ekkor a jegyellenőr ismét leszállásra szólította fel, de a férfi ellenkezett, ezért a kalauz értesítette a mozdonyvezetőt, akivel közösen próbálták rábírni ezt követően a férfit a leszállásra. Az ukrán férfi ekkor ököllel arcon ütötte a mozdonyvezetőt, sőt egy közelben álló utast is megütött a gyomrán. A férfi követte a kalauznőt, aki lezárta a kocsi ajtaját, de a férfi könyökkel az azon lévő üveget beütötte. Erre a kalauz értesítette a rendőrséget, a mozdonyvezető pedig a vezetői fülkébe zárkózott be. Az ukrán követte a mozdonyvezetőt, dörömbölt az ajtaján, de oda már nem jutott be.

Az ügyészség szerint a gyanúsított közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítható megalapozottan, mely bűncselekményért 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Az ukrán férfi ellen két nyomozás is folyik Magyarországon lopás és garázdaság miatt, így fennáll a veszélye, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követne el. Munkahellyel, jövedelemmel sem rendelkezik Magyarországon, állandó lakcíme sincs, így fennáll annak is a veszélye, hogy a szabadlábon a büntetőeljárás alól is kivonná magát. Mindezekre tekintettel az ügyészség szerint indokolt a letartóztatása 1 hónap időtartamra.

A letartóztatásról a nyomozási bíró 2021. február 18-án dönt.