A nő eltűnése miatt nyomozó rendőröknek a tettes még azt mondta, élettársa felakasztotta magát és ő rejtette el a holttestet, de annak megtalálásakor kiderült az igazság.


A rendőrség február 5-én őrizetbe vett egy 49 éves veresegyházi férfit, akik különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolnak, miután elismert, hogy még novemberben megölte volt élettársát.

A nyomozás még január 11-én indult a police.hu beszámolója szerint, amikor is az áldozat féltestvére bejelentette a nő eltűnését, aki felől már hónapok óta nem hallottak. A rendőrség ekkor az összes ismerőst kikérdezte.

Eljutottak a volt élettárshoz is, aki azt állította, hogy már tavaly nyár óta nem élnek együtt – csakhogy erre a rokonok rácáfoltak, ugyanis ők tudták, hogy novemberben még együtt volt a pár, beszéltek ugyanis erről a nővel.

Így a rendőrök ismét a volt élettársnál kopogtattak, aki ezúttal már azt a történetet adta elő, hogy a párja novemberben felakasztotta magát, ő pedig miután nem tudta újraéleszteni, a holttestet egy dögkútba dobta.

Innentől vált nagyon gyanússá a történet, úgyhogy a rendőrök pénteken éjjel a gyanúsítottal együtt felkeresték a dögkutat, ahol kiásták a holttestet egy állati tetem alól, ekkor pedig az azon látható sérülések alapján beigazolódott az idegenkezűség gyanúja.

A tettes megtörve elismerte, hogy még november 5-én egy vita fajult el közöttük, amely során "kikattant" és agyonverte feleségét, ezután rejtette az állati tetemek közé. A rendőrség kezdeményezte letartóztatását.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek