Hirdessen itt

Februárban várakozáson felül javult a németországi üzleti hangulat


Februárban a vártnál nagyobb mértékben javult az üzleti hangulat a németországi vállalatok körében a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének hétfőn publikált jelentése alapján.


A feldolgozóiparban a kiugróan nagymértékű javulásnak köszönhetően több mint két évvel ezelőtti szintre állt vissza az üzleti hangulatindex, de kilátásaikat már a korlátozások által leginkább sújtott szolgáltatóipari ágazatok is jobbnak ítélték meg.

Az ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) rendszeres havi felmérésében a német vállalatok üzleti hangulatindexe a várt 90,5 pont helyett 92,4 pontra emelkedett februárban a januári 90,3 pontról.

Az index legutóbb tavaly októberben állt a februárban elért szintnél magasabban, 92,7 ponton. Egy évvel ezelőtt, 2020 februárjában 96,1 ponton állt az index. Legalacsonyabb értékét a koronavírus-válság miatt tavaly áprilisban állította be 74,3 ponton. Ezt követően a szeptemberi 93,4 pontig nagy lépésekben növekedett, majd az év végén jelentkező második fertőzési hullám megfékezésére hozott korlátozások miatt hónapról hónapra váltakozóan alakult az értéke.

Januárról februárra az index mindkét összetevője, az aktuális üzleti kondíciók és hat hónapra előre a kilátások megítélése is a várakozáson felül alakult.

Az aktuális helyzet megítélését számszerűsítő mutató 90,6 pontra emelkedett februárban az előző havi 89,2 pontról, a várt csökkenés, 89,0 pont helyett. A kilátások megítélését számszerűsítő mutató a januári 91,5 pontról a várt 91,8 pont helyett jóval nagyobb mértékben 94,2 pontra emelkedett februárban.

Ágazati bontásban a feldolgozóiparban javult a legnagyobb mértékben az üzleti hangulat, mégpedig 2018 novembere óta a legmagasabb szintre, 16,1 pontra a januári 9,1 pontról. A feldolgozóiparban mind az aktuális helyzet, mind a kilátások megítélése javult.

A szolgáltatóiparban némi javulás következett be az aktuális helyzet megítélésében, az index mínusz 2,2 pontra emelkedett mínusz 4,4 pontról. Az ágazat "kevésbé pesszimistán" ítélte meg a kilátásait. A vendéglátásban továbbra is "rossz" a helyzet, a turizmusban viszont a kilátások megítélése már valamelyest javult a nyári üdülési szezonhoz fűzött reményeknek köszönhetően.

A kereskedelemben némileg korrigálta a hangulatindex az előző havi nagy romlását, amikor 0,3 pontról mínusz 17,2 pontra zuhant. Februárban az index mínusz 14,6 pontra emelkedett. A kilátások is inkább a pesszimista megítélés felé hajlanak, de már kevésbé mint januárban. Az aktuális helyzet megítélése azonban lényegesen romlott a kereskedelmi cégek körében, mivel a lezárások miatt a forgalmuk jelentős mértékben visszaesett.

Az építőiparban a hangulatindex mínusz 3,6 pontra javult februárban a januári mínusz 4,9 pontról, de ez csak a kilátások bizakodóbb megítélésének volt köszönhető, aktuális helyzetüket ugyanis rosszabbnak érzékelték mint az előző hónapban. Ezt azonban a szokatlanul hideg időjárásnak tulajdonították.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések